Országúton
A bohóc halála, a film születése – Fellini és az Országúton
Tehetséges forgatókönyvíró, nagy történetmesélő, korszakos rendező. Harminc éve hunyt el Federico Fellini, aki túllépett a neorealizmuson, és hozzájárult a modern film születéséhez. Az évforduló alkalmából felidézzük azt a filmet, mely világhírűvé tette.
Cirkuszi játékként elevenedik meg Fellini filmje Békéscsabán
Fellini Országúton című filmjét viszik színre egy cirkuszi játék keretében a Békéscsabai Jókai Színház művészei. A színpadi adaptációt Kiss József készítette és rendezi.
Filmek térből és időből
Minden filmtörténeti korszak hozott valami újat, megváltoztatta az addigi gondolkodást. Különösen igaz ez az olasz film 1940-es, 1950-es években kibontakozó stílusirányzatára, az olasz neorealizmusra, mely szakított az addig bevett hamis valóságábrázolással, és a hétköznapi emberek problémáira irányította a figyelmet. Most tehát az 1900-as évek közepére utazunk, ám nem feledkezünk meg a jelenről sem.
La Dolce Vita
„A boldogság az, ha képes vagy megmondani valakinek az igazat anélkül, hogy megsértenéd” – mondja Guido, a 8 és ½ főszereplője. A mű a filmművészet egyik legkiemelkedőbb egyéniségének alkotói válságát dolgozza fel, és tanúbizonyságot tesz arról, hogy a 23 évvel ezelőtt, október 31-én elhunyt Federico Fellini filmjeinek mondanivalója ma is érvényes.