premier
Jé, ez jön belőlem természetesen?
Premier! Érkezik Vida-Veres Imola art pop és a singer-songwriter műfajok kombinálására épülő albuma, az Aurea.
Szabó Kimmel Tamás és Hermányi Mariann párharca a Centrál Színházban
November 23-án mutatja be a Centrál Színház a Pulitzer-díjas és Oscar-jelölt David Mamet Oleanna című drámáját Puskás Samu fordításában és rendezésében. Az áramütésszerű történetben egy diáklány szexuális zaklatással vádolja tanárát. A két főszerepet Hermányi Mariann és Szabó Kimmel Tamás játssza.
Középkori tündérmese Jan Fabre rendezésében a Nemzeti Színházban
„Még mindig vért ontunk a hatalomért, a pénzért, a szerelemért” – mondja Vér vagyok című előadásának központi motívumáról Jan Fabre. A belga művész különleges költői látomását a világ egyik legrangosabb fesztiválján, Avignonban mutatta be korábban, most a Nemzeti Színház művészeinek bevonásával kelti újra életre.
Trapézon tüllben
Magánprodukcióban, saját finanszírozásban mutatja be Bordás Barbara és Kékkovács Mara a Göttinger Pál által írt Trapézon tüllben című új magyar darabot, amelynek alcíme: primadonnák zenés játéka egy részben. A háromszereplős előadásban, melynek középpontjában a színésznők mint nők állnak, partnerük Józan László. A produkció premierje december 2-án lesz az Art-Színtérben, Őze Áron rendezésében.
Reménykeltő, motiváló kapaszkodók megfogalmazására törekszem
Megjelent az idén tízéves Dream of Insomnia Emlékszilánk című lemeze, ami személyes vívódásokról, párkapcsolati témákról, az emberi lélek mélységeiről és válságairól beszél progresszív metál és metalcore stílusban.
Oscar Wilde betiltott drámáját viszi színre a Nemzetiben a bolgár sztárrendező
Diana Dobreva, a kortárs bolgár színházi élet egyik kiemelkedő alkotója rendezi Oscar Wilde Salome című színdarabját a Nemzeti Színházban. Az előadás zeneszerzője, Petia Dimanova a színészek beszéd- és énekhangja alapján komponálja meg a zenei anyagot. A darabot december közepén mutatják be, jelenleg az olvasópróbák zajlanak.
Ezek az özönvíz előtti utolsó békés napok
Premier! Társadalmi és egyéni szinten egyaránt tapasztalható feszültség hatására született az Aurevoir. zenekar legújabb, Csillagból fény című dala.
Cannes-ban megtartották a Hunyadi sorozat világpremierjét
A Cannes-i Fesztiválpalotában (Palais des Festivals et des Congrès) tartották a 10 részes Hunyadi TV-sorozat világpremierjét a MIPCOM-on, a film-, televíziós és streaming szakma egyik legfontosabb éves seregszemléjén. A telt házas vetítésre a sorozat alkotói, magyar és nemzetközi sztárjai és a producerek a híres vörös szőnyegen érkeztek.
Qka MC–Ricsipí: Az életünk egy harc az unalom ellen
Premier! Megjelent az Animal Cannibals tizenkilencedik tizenkilenc számos nagylemeze, a 19. A csapatot alkotás és mondanivaló kapcsán kérdeztük.
A hallgató fantáziájától függ, mit képzel a tintafoltos papírra
Az Antal Gábor Trió Paper & Ink című szerzeménye nosztalgikus hangulattal tárja elénk a múlt lelassulásra ösztönző pillanatait.
Szilveszterig minden hétre jut egy új magyar film
A nyári pangás után magyar filmek sora lepi el a mozikat: decemberig minden hétre jut legalább egy vígjáték, egy dokumentumfilm vagy egy musical.
Richard Nixon és Mao Ce-tung az operaszínpadon találkozik
A Nixon Kínában kapcsán a kortárs amerikai operáról és kultúrák találkozásáról is beszélgetett a rendezővel Ur Máté.
Egymást váltják a gubancok Kecskeméten
A Ma este megbukunk című nagyszínházi produkció nyitotta meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2024/2025-ös évadát.
Ebben a dalban bejárjuk az élet ívét a születéstől egészen a halálig
Premier! Új live session videótrilógiával érkezik az Antal Gábor Trió, melynek egyes elemei kéthetente válnak meghallgathatóvá a közönség számára.
Vígopera némafilmbe oltva
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon június 29-én Káel Csaba rendezésében került színre A sevillai borbély, majd az ez alkalomra felfrissített adaptáció szeptemberben az Erkel Színházba költözik. A Müpa vezérigazgatója jóllehet számos műfajban jártas alkotó, elsősorban filmrendezőnek tartja magát. Rossini vígoperáját is filmes szempontból közelítette meg. Pallós Tamás írása.
Százharminc év után tér vissza Mozart gyerekkori vígoperája az Operaházba
Fiatal alkotók és előadók produkciójában mutatja be Mozart 12 évesen írt vígoperáját a Magyar Állami Operaház. A Menotti gegoperájával párban látható vidám szerelmi történet az intézmény általános iskolásokat célzó MVM Pikoló Programja részeként szeptember 7-től szerepel az intézmény műsorán.