program
Két kiállítás kulisszatitkait is kifürkészhetjük a PIM Esti Extra tárlatvezetésén
Egyszerre két tárlatba, illetve létrejöttük kulisszatitkaiba nyerhetnek betekintést az érdeklődők március 26-án az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei és a Halálom esetén elégetendő! – Írói naplók című kiállításain induló PIM Esti Extra 2 in 1 tárlatvezetésen.
Fotogramkészítés a Hiányzó tekintetben
A Kassák Múzeum Hiányzó tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve című tárlata a 20. század első évtizedeinek ígéretes fotográfusa, Révai Ilka munkásságát mutatja be. Márciusban tárlatvezetés és fotóműhely kapcsolódik a kiállításhoz.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes beveszi a Skanzent
Egyedülálló fotókiállítás, a Kárpát-medence legszebb táncai, viseletbemutató és táncház a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosaival. Április 5-én a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttesében vendégeskedik az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese.
Ha eleget olvasunk, körbeérhetjük a Földet
2025 legyen az olvasás éve! – hirdeti a Libri. Ehhez többek között egy új, világirodalmi podcastsorozattal, irodalmi sétákkal, offline könyvklubbal is igyekszik hozzájárulni a könyvkereskedő. Az olvasás-népszerűsítő akcióba több nagykövet is bekapcsolódik, az év végén pedig kiderül, az elolvasott oldalak száma alapján meg tudjuk-e együtt kerülni a Földet.
Ötven év után állítják ki Picasso és Kassák barátjának Esztergomra hagyott műveit
Vörös Béla (Béla Voros) szobrász, grafikus és iparművész teljes életművét mutatja be három kiállításon az esztergomi Balassa Bálint Múzeum.
Kortárs Vanitas-olvasatok a Műcsarnokban
A régi művészettörténeti témának, a vanitasnak a kortárs képzőművészeti feldolgozásait mutatja be a hatvanas évek közepétől napjainkig A Vanitas-olvasatok című háromtermes, csoportos kiállítás a Műcsarnokban.
Beethoven Kilencedik szimfóniája a történelem kísérőzenéje
A MÁV Szimfonikus Zenekar a 2024/2025-ös évadban ötestés hangversenysorozatban tűzte műsorra Beethoven összes (kilenc) szimfóniáját. A sorozat utolsó hangversenyére március 28-án a Müpában kerül sor. Műsoron a Kilencedik szimfónia, amelyet a történelem egyik legfontosabb zeneművének tartanak.
Így éltek a magyar arisztokraták a 20. században
Hamarosan megjelenik az Arisztokrácia Magyarországon a 20. században – Kastélyok és mágnások című különleges fotóalbum második kötete.
A Mágikus kör festményein keresztül bontakoznak ki Czóbel kapcsolatai
A 20. század eleji magyar modernizmus meghatározó művészei és a mecénások, műgyűjtők köre a szentendrei Czóbel Múzeum új kiállításának két fő témája. Az idén ötvenéves múzeumban március 29-én nyílik meg a Mágikus kör – Czóbel Béla kapcsolatai, a Nyolcak és a mecenatúra című átfogó kiállítás.
Boldogságinjekció a közönségnek
Április 11-én mutatják be a Budapesti Operettszínházban Kocsák Tibor és ifj. Harangozó Gyula Hófehérke című táncjátékát.
Ön kitalálja, mire gondolt a szerző?
Hollywoodi filmzene, háború, béke, Latinovits Zoltán, görög istenek, amerikai pomponlányok, mesterséges intelligencia és jazzdobolás. Vajon milyen vegyületet kapunk, ha ezeket az összetevőket hozzáadjuk egy szimfonikus zenekarhoz?
A Fejedelem és a vadleány a színpadon dönti meg az előítéleteket
A Boszorkány Báthory Anna és Bethlen Gábor fejedelem találkozását és kapcsolatát különösen érzékeny megvilágításban mutatja be.
Az üvegszemtől a sugárhajtóműig itt minden megtalálható
Mikroszkópok és miniatűrök világa címmel tart családi napot a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) március 22-én a magyar műszaki örökség 16 ezer műtárgyát bemutató Műszaki Tanulmánytárban. A gyermekbarát programon többek között a múzeum optikai és fényképészeti gyűjteménye ismerhető meg optikai kísérletek, játékok, interaktív előadások és tárlatvezetések keretében.
Szabad hangnemváltások a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Háromrészes beszélgetéssorozatot indít az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Nő – Férfi – Irodalom: Szabad hangnemváltások címmel március 26-án a múzeum Lotz-termében. A PIM DIA-beszélgetések sorozatának részeként megvalósuló, Takács Zsuzsa műveiről szóló beszélgetés résztvevői: Turi Tímea és Wirth Imre.
Tizenhárom nemzetiség mutatkozik be a Jelen/Lét fesztiválon
Tizenhárom nemzetiség mutatkozik be a magyarországi nemzetiségi színházak Jelen/Lét fesztiválján március 24. és 30. között a Nemzeti Színházban, Budapesten. A színházi világnapon, március 27-én nemzetiségi performansszal készül a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata.
Néptáncelőadás kortárs irodalommal a kamaszkorról
A Fitos Dezső Társulat új előadása a kamaszlét határhelyzeteit, a kamaszokat foglalkoztató kérdéseket, bonyolult kapcsolatrendszerüket, a közösséghez, szülőkhöz való viszonyukat állítja középpontba.