Radó Sándor

Augusztus 20-án történt

„Az a fontos – és eddig mi meg tudtuk valósítani – hogy ami belőled jön a színpadon, az életszagú legyen. Addig kell csinálni, ameddig hiteles vagy, ameddig ott van a közönség, a zsűri, aki előtt minden egyes bulin meg kell felelni. És az is fontos, hogyha hazamész, akkor tükörbe tudj nézni” – fogalmazta a ma hetvennegyedik születésnapját ünneplő Máté Péter-díjas zenész, billentyűs, zeneszerző, Gidófalvy Attila, aki sok évtizedes zenei pályafutása során számtalan zenekarban – többek között a Beatricében, a Karthagóban, a Lordban és a Fáraóban – játszott.

Január 8-án történt

„Egy művésznek fegyelmezettnek kell lennie, fel kell mutatni érzelmeket, de a saját, személyes fájdalmainkat transzformálnunk kell” – fogalmazta a ma hatvankilencedik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Kubik Anna, akit többek között a Nemzeti Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Thália Színház, a Pesti Magyar Színház és a debreceni Csokonai Színház előadásaiban, valamint A rossz orvos, A szivárvány harcosa, a Napos oldal, a Sínjárók és Az ügynökök a paradicsomba mennek című filmekben láthattunk.

A szovjetek hírszerzője volt, mégis Szibériába száműzték kémkedésért

Százhuszonöt éve, 1899. november 5-én született Radó Sándor Kossuth- és állami díjas geográfus, Dóra néven a második világháború alatt a szovjet hírszerzés egyik legértékesebb ügynöke.

November 5-én történt

1983. november 5-én ismeretlenek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, ahonnan hét felbecsülhetetlen értékű festményt loptak el. Az évszázad bűnügyeként elhíresült eset végül szerencsésen végződött, a tetteseket elfogták, és a képek is visszakerültek a helyükre.