Ranschburg Jenő

Március 10-én történt

Ma ünnepli 67. születésnapját Sharon Stone. Az Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő modellként kezdte, majd 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című vígjátékában kapta első komolyabb szerepét. Ezután számos filmben játszott, de az igazi áttörést az 1992-es Elemi ösztön című thriller főszerepe hozta meg számára. Legismertebb filmjei ezekből az időkből a Casino, a Sliver, A specialista, valamint a Gyorsabb a halálnál.

December 19-én történt

Ma ünnepli születésnapját Csányi Sándor Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, akit egyebek mellett olyan népszerű filmekben láthattunk, mint a Kontroll, a Kaméleon, a Poligamy, a Coming Out, a Rokonok, valamint a Szabadság, szerelem.

December 19-én történt

A jutalom eredményért jár, az ajándékot viszont jó és rossz tulajdonságtől függetlenül adjuk. Azt fejezzük ki vele, hogy vagyunk egymás számára, örülünk egymásnak, és ez minden problémától függetlenül igaz és nagyszerű dolog – mondta Ranschburg Jenő pszichológus, aki 1935-ben e napon született.