remake
Ezt a tíz filmet várjuk legjobban az év második felében
A felmérés alapján a Démonok között: Utolsó rítusok vezeti a 2025 második felében várt filmek tízes listáját. Látványos továbbá a blockbusterek uralma: a legtöbb cím nagy költségvetésű, vizuálisan erős akciófilm vagy fantasy-horror. Erős a franchise-hűség is: szinte mindegyik film folytatás vagy egy már ismert univerzum része.
Ez volt a tíz kedvenc filmünk az év első felében
A Magyar Filmadatbázis adatai alapján a Brad Pitt főszereplésével készült F1 című Forma–1-es film volt a magyarok kedvence 2025 első félévében. A második helyen a Mission: Impossible áll, emellett dobogós az Így neveld a sárkányodat.
Már 13 évesen az 1956-os forradalmat fotózta
Még olvasni sem tudott, de filmet előhívni már igen. Nem sokkal később tankokat fotózott, majd egy neoavantgárd művészcsoport tagja lett, amelyet szó szerint befalaztak. Később új fotóanimációs technológiát is kifejlesztett. Haris László fotóművész életének izgalmas pillanatait villantjuk fel.
Remake vagy eredeti?
„Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá” – olvashatjuk Stephen King Carrie című könyvében. A félelmetes és megrázó irodalmi műből 1976-ban készült film, melyet a legjobb King-adaptációként tartanak számon. Versenyre kelhet-e vele a 2013-as remake? Cikkünkben választ adunk!
Remake vagy eredeti?
A negyvenes évekhez közeledve a magyar filmben elszaporodtak a melodrámák, az addig is kedvelt komédiák pedig átalakultak: bennük a bonyodalmat nem egyszer abszurd helyzetek idézték elő. Épp ilyen volt Hamza D. Ákos 1943-as Egy szoknya, egy nadrág című filmje, melynek remake-jét 2005-ben készítette el Gyöngyössy Bence. A kérdés csak az: melyik változat jobb?
Remake vagy eredeti?
Van egy videó, mely átkot szabadít arra, aki megnézi. Mindössze hét napot kap a halálra ítélt néző, és amint ez lejár, jön a „szörny”, aki rögtön magával viszi a túlvilágra. E rövid leírás épp elég ahhoz, hogy mindenki tudja, a halálból vissza-visszalátogató gyilkos egy kétségbeesett kislány, Samara szelleme, a szóban forgó film pedig nem más, mint A kör. De melyik a jobb? A remake vagy az eredeti?
Remake vagy eredeti?
Egyszerű lenne állást foglalni és kijelenteni, hogy az eredeti alkotás mindig klasszisokkal jobb, mint a remake, de nem mondanánk igazat. Még akkor sem, ha ebben az esetben könnyedén meg tudjuk mondani, mi volt előbb – nem úgy, mint a tyúk és a tojás tekintetében. Remake vagy eredeti? sorozatunk keretében most a Hyppolit, a lakáj című film 1931-es és 1999-es változatát ajánljuk. Mindkettőt jó szívvel.
Remake vagy eredeti?
Manapság már egyre több film remake-je – felújított, olykor modernebb változata – látható a mozikban, ez pedig akaratlanul is arra ösztönzi a nézőket, hogy összehasonlítsák az eredetit annak fiatalabb másolatával. Mi most a Ben-Hur című, 1959-es klasszikust és 2016-os remake-jét vettük górcső alá, hogy kiderítsük, mire jó a remake, ha szuper az eredeti.