A magyar filmtörténet kétségkívül egyik legsikeresebb időszaka a harmincas évek: 1931-ben bemutatták az első ? egyébként második ? hangosfilmet (az első magyar hangosfilm Lázár Lajos A kék bálvány című alkotása volt, mely csúfosan megbukott ? a szerk.), a Hyppolit, a lakájt, mely óriási sikert aratott. E film ?váratlan és elsöprő sikere hosszú időre meghatározta a magyar filmek műfaját, tematikáját, színészi játékát. A két háború közti magyar filmgyártás lényegében arra törekedett, hogy még egy olyan sikert arasson, mint amilyen a Hyppolit volt?. A harmincas évek végén azonban változás történt: ?39 január 1-jétől a filmszakmában is érvénybe hozták az úgynevezett zsidótörvényeket, így a zsidó származású rendezők, színészek, operatőrök és forgatókönyvírók fokozatosan kiszorultak. Ez azt jelentette, hogy nem rendezhetett Székely István, Gaál Béla, illetve Vajda László, továbbá nem szerepelhetett a filmekben például a korszak sztárja, Kabos Gyula. A filmgyártás állami ellenőrzése ezt követően egyre szigorúbbá vált: minden forgatókönyvet az Országos Nemzeti Filmbizottság ellenőrzött, ők döntöttek arról, mely filmek gyártására adnak támogatást.

egyszoknya1
Fotó: port.hu

 

Az állami ellenőrzés és a tiltások, korlátozások ellenére a magyar filmgyártás virágzott. Évről évre egyre több film készült, 1943-ban például összesen 53. A magyar komédia aranykora véget ért, és teret hódított a melodráma olyan alkotásokkal, mint a Halálos tavasz, a Kölcsönadott élet vagy az Egy nap a világ. Hazaérkezett azonban Párizsból Hamza D. Ákos, akit a társadalmi és a morális kérdések foglalkoztatták, és a francia film költői realizmusát honosította meg a magyar filmben. Nevéhez fűződik az 1940-es Bűnös vagyok, az 1942-es Külvárosi őrszoba, valamint az 1943-as Egy szoknya, egy nadrág. Utóbbi bár igazán messze esik a francia lírai realizmustól, nagyon jól reprezentálja a korszak filmstílusának itthoni változásait. A melodrámák előretörésével egyidőben ugyanis a komédiák stílusa megváltozott: egyre több olyan bohózat jelent meg, mely abszurd helyzetekből és burleszkelemekből építkezett. E kijelentésre kétségkívül jó példa Hamza D. Ákos filmje, az Egy szoknya, egy nadrág.

40962_52
Fotó: mafab.hu

 

A férfi szoknyában ? avagy kinek ?áll jobban? a női holmi?

Sóvári Péter ünnepelt színész, aki szerelmes Pintér Ibolya művésznőbe. A hölgy kegyeiért azonban nemcsak ő küzd: Borsay Ubul, az elszegényedett gróf is udvarol neki. Ám a gróf tele van adósságokkal, ezért Ibolyával csak egy rövid kalandot akar, mert nemsokára megérkezik Huares Dulcinea, egy idősebb, de dúsgazdag özvegy Madridból, akit ? a felemelkedés reményében ? feleségül akar venni. Sóvári viszont nem képes tétlenül nézni az eseményeket, főleg nem azt követően, hogy Borsay rossz ripacsnak nevezi. Féltékeny vetélytársára és színészi tehetségét is bizonyítani akarja előtte, ezért spanyol örökösnőnek öltözve jelenik meg a megbeszélt helyszínen, egy pesti szállodában és mulatságos jelenetek során leckézteti meg a grófot, aki persze lelkesen udvarol neki. Időközben azonban megérkezik a valódi spanyol örökösnő is?

 

Így fest a történet, melynek főalakjait Hamza D. Ákos filmjében olyan színészek keltik életre, mint Latabár Kálmán (Sóvári), Mihályi Ernő (Borsay) és Csikós Rózsi (Pintér Ibolya). Maga a cselekmény már olvasva is kellőképp abszurd, a színészi játék, illetve a rendezés pedig csak még inkább azzá teszi. A néző számára ugyanis már az első perctől nyilvánvaló, hogy Sóvári ?lapul? a díszes női öltözet alatt, Latabár Kálmán és Mihályi Ernő azonban olyan meggyőződéssel formálja meg saját szerepét, hogy legszívesebben odamennénk, és felhívnánk Borsay figyelmét arra a tényre, amely egyébként kiszúrja a szemét. És épp ez a gesztus adja a komédia igazi erejét: Latabár fürdik a szerepben, Mihályi pedig hagyja, hogy így tegyen.

egyszoknya3
Fotó: port.hu

 

Sajnos ezen a ponton bukik meg Gyöngyössy Bence 2005-ben készített adaptációja: hiába ölt magára Rudolf Péter női ruhákat, illetve a spanyol örökösnő elképzelt személyiségét, alakja a modern világban egyszerűen nem működik. Azt egyetlen szóval sem mondhatjuk, hogy a remake színészgárdája ? Rudolf Péter (Sóvári Péter), Bajor Imre (Borsai Lajos), Oroszlán Szonja (Pintér Ibolya) ? nem tesz ki magáért, de a történet, amely 1943-ban meghökkentő, szórakoztató és gondűző bohózat volt, a kétezres években csupán átlátszó paródia. Ezen pedig nem segít sem a magyar film aranykorát megidézni próbáló zenehasználat, sem a verbális humor, sem pedig a tanulság. Olyan, mintha az alkotók idézni kívánnák az eredeti művet, ám percről percre egyre jobban elfelejtenék, miről is szól ez az általuk választott idézet.

Tóth Eszter

Forrás: Oxford Filmenciklopédia