Soul Exodus
Két magyar filmet díjaztak Varsóban
Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmje a szakmai zsűri különdíját szerezte meg, Török Ferenc 1945 című játékfilmje pedig közönségdíjat nyert a 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon. A lengyel főváros kiemelkedő kulturális eseménye, amelyre idén 15 országból érkeztek alkotások, május 27-én este zárult.
Álomszerű, zenés road movie
„Egy álomszerű, zenés road movie, amelynek súlyos tartalma van” – mutatta be Bereczki Csaba új filmjét, a Soul Exodust, mely december 15-étől látható a hazai mozikban. A Soul Exodus a zsidó identitás világába kalauzol: a rendező nemcsak fizikailag és zeneileg dokumentálja az állomásokat, de a lélek utazását is megmutatja, ahol az utazás maga az identitáskeresés.
Vendégalkotók Miskolcon
A hagyományokhoz híven idén is sok neves alkotót lát vendégül a 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A négy versenyszekción kívül – Nagyjátékfilm, Kisjáték- és kísérleti film, Animáció, CineNewWave – a Kitekintő, a CineClassics és a MusicDocs egyes vetítésein is köszönthetünk alkotókat.