Standovár Júlia
A kelet-európaiság pozitív tartalommal
Lengyel és magyar fotóművészek munkáin keresztül az európai identitásra reflektál kelet-európai nézőpontból az Európaiság – kelet-európai perspektívából című kiállítás, amely csütörtöktől látható Budapesten, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
Hét inspiráló fiatal fotóművész, akik bizonyítják, hogy egy kamerával szinte mindent lehet
Szíriai menekültek sorsát követni. Fakamerával fényképezni. Anya-lánya párbeszédet folytatni a szexualitásról. A technológiai fejlődésnek az emberi viselkedésre és a társadalomra tett hatását vizuálisan érthetővé tenni. Pécsi József-ösztöndíjasnak lenni.
A kék melleken túl – Standovár Júlia kiállítása
A Kék Melleken Túl Standovár Júlia képzőművész első egyéni kiállítása a TOBE Galleryben, mely szeptember 1. és október 2. között látogatható.
„A képek elrepítettek egy másik világba”
Ötödszörre, és a legalacsonyabb pontszámmal vették fel a MOMÉ-ra, ahol aztán kitűnőre diplomázott. Majd egyből felvették a New York-i mesterképzésre, ahol kitüntetéssel végzett. Standovár Júlia Pécsi József-ösztöndíjas fotográfus jelenleg is New Yorkban él. Portréinterjúnk.