Sulyok Mária

November 5-én történt

„Közhely az, ami olyan mértékben igaz, hogy azt már nem is érdemes hangsúlyozni. Szeresd apádat, anyádat, hogy hosszú életű légy a földön; ne lopj; ne ölj; ne paráználkodjál... Lehet-e ennél banálisabbat mondani? És mégis: ez a pár ordító közhely, maga a tízparancsolat is lehetne a televízió legfontosabb műsora. Mert hát: melyiket tartjuk be?” – vallja a ma kilencvennegyedik életévét betöltő Vitray Tamás, Kossuth-díjas újságíró, főszerkesztő, riporter és kiváló művész.

November 5-én történt

1983. november 5-én ismeretlenek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, ahonnan hét felbecsülhetetlen értékű festményt loptak el. Az évszázad bűnügyeként elhíresült eset végül szerencsésen végződött, a tetteseket elfogták, és a képek is visszakerültek a helyükre.

Október 20-án történt

1554-ben ezen a napon született Balassi Bálint költő, drámaíró, a magyar nyelvű reneszánsz költészet legnagyobb alakja. Főúri családban nevelkedett, több európai egyetemen is tanult, felnőttként kora egyik legműveltebb emberének számított: a magyaron kívül nyolc nyelven írt, olvasott és beszélt. Részt vett a törökök elleni harcokban, Esztergom ostrománál halt meg, 39 éves korában.

Elhunyt Szatmári Liza színésznő

A Vígszínház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy 2024. július 20-án, életének 97. évében elhunyt Szatmári Liza színésznő, aki 1951 óta, azaz 73 éve volt tagja a Vígszínháznak – adta hírül az intézmény.

November 5-én történt

1983. november 5-én ismeretlenek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, ahonnan hét felbecsülhetetlen értékű festményt loptak el. Az évszázad bűnügyeként elhíresült eset végül szerencsésen végződött, a tetteseket elfogták, és a képek is visszakerültek a helyükre.

Október 20-án történt

Ezen a napon született Balassi Bálint költő, Lugosi Béla színész, a vámpír Drakula gróf leghíresebb megformálója a filmvásznon és Katona Klári táncdalénekes is (képünkön).

A színészet nagyasszonya: Sulyok Mária

Nemcsak mély zengésű, gyönyörű hangú, de egyik legszebben beszélő színésznőnk volt. Szerepeiben királynői méltóságú akkor is, ha hétköznapi nőket alakított, lényében ott érződött a tisztelet az ábrázolt figurák iránt. Szép és vonzó volt idős korában is.