Svábhegyi Csillagvizsgáló

Néhány nap múlva tetőzik a Leonidák meteorraj

Hétfőről keddre virradó éjszaka tetőzik a Leonidák meteorraj, amikor óránként akár tizenöt hullócsillag is feltűnhet az égbolton a Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása szerint.

A hét utolsó napján teljesen elfogy majd a hold

Teljes holdfogyatkozás lesz megfigyelhető szeptember 7-én, vasárnap. A különleges égi jelenség nyolcvankét percig fog tartani, és ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad szemmel is látható lesz majd a sejtelmes, sötét, vöröses-barnás holdkorong.

Már hajnalban érdemes kémlelni az eget augusztus 20-án

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban – tájékoztatott augusztus 18-án a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A ritka jelenség megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, szabad szemmel is tökéletesen látható lesz.

Ez a ritka égi jelenség megéri a hajnali felkelést

A két legfényesebb bolygó, a Vénusz és a Jupiter alig két holdátmérőnyi távolságra kerül egymástól a keleti látóhatár fölött, így az augusztus 11. és 13. közötti hajnalokon a nyár egyik legszebb szabad szemes csillagászati jelensége lesz megfigyelhető.

Érdemes lesz hajnalban kelni: különleges égi jelenséget láthatunk

A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként ötven-hetven hullócsillaggal – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön. Az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

Szerda éjjel felrobban az ég

Július 29. és 31. között két meteorraj is színesíti az éjszakai égboltot: a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák. Megfelelő helyről óránként akár két tucat meteor felvillanása is megfigyelhető lesz.

A Mars és a Regulus násza a nyári égbolton

Június 16. és 18. között három estén látható lesz a Mars és az Oroszlán-csillagkép legfényesebb csillaga, a Regulus együttállása a nyári égbolton.

Kisbolygók nagy titkai tárulnak fel a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Magyar felfedezésű, becsapódó kisbolygókból megmaradt meteoritdarabokból látható kiállítás a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet látogatóközpontjában.

Hamarosan megfigyelhetjük a legrégebbi ismert meteorrajt

A legrégebbi ismert meteorraj, a Lyridák lesznek megfigyelhetők április 22-én, kedden. Első ismert megjelenése időszámítás előtt 687-re datálható, ekkor jegyezték fel kínai megfigyelők az esőként hulló csillagokat.

Jókai akár még a világvégét is elhozhatja egyszer?

Csillagászaink felnéztek az égre és megpillantották Jókait – persze nem szabad szemmel vették észre a kutatók 2003-ban a később 90370 Jókaimórra keresztelt kisbolygót, hanem több csillagászati felvétel együttes elemzésével fedezték fel az űrobjektumot. Sárneczky Krisztián csillagász a Svábhegyi Csillagvizsgálóban mesélt stábunknak az égitestről, a 19. századi értelmiség és a csillagászat kapcsolatáról, valamint arról, mi köze volt Jókainak az űrvizsgálathoz.

Hat bolygó előtt vonul el a dagadó Hold

Szombat estétől a Merkúr kivételével a Naprendszer összes bolygója megfigyelhető lesz az esti égen. Február végére a Naprendszer legkisebb bolygója is beáll a sorba.

Ritka együttállást pillanthatunk meg az égen a hétvégén

Január 17. és 19. között napnyugta után a Vénusz – ismertebb nevén az Esthajnalcsillag – szabad szemmel is jól látható együttállásba kerül majd a gyűrűs Szaturnusszal – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Ritka égi jelenség látható ma este

Ritka és szép égi jelenség lesz látható: a 23 százalékos holdsarló megközelíti, majd teljesen elfedi a Szaturnusz bolygót.

Látványos csillaghullással kezdődik az év

Érkeznek a Quadrantidák, az egyik legbőségesebb meteorzáport hozó raj.

Pénteken óriási csillaghullással érkezik a Geminidák meteorraj

A meteorraj akár 150 hullócsillagot is produkálhat, az ideális megfigyeléshez érdemes városon kívüli, tiszta égboltú helyet keresni.

Csillagokat láthatnak a koncerthallgatók a svábhegyi obszervatóriumnál

Az Uránuszt is felfedező 18. századi csillagász és zeneszerző, William Herschel művei csendülnek fel augusztus 30-án este a Svábhegyi Csillagvizsgálónál.