Szeged
Lehet jelentkezni a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra
Megjelent a pályázati felhívás és várják a nevezéseket a jubiláló Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra, amelyet immár tizedik alkalommal rendeznek meg 2026. május 13. és 17. között a szegedi Belvárosi Moziban. A videóklip idén is a program részét képezi, a szakmai előzsűri 2026. február 3-ig dönt a végleges versenyprogramról.
Hétvégén ismét megrendezik a Szegedi Jazz Napokat
A műfaj számos irányzatával találkozhat a közönség november 7-én és 8-án a Szegedi Jazz Napokon. A rendezvénysorozaton többek között a Falka zenekar, a Brotherhood Allstars Quintet és a Kahlil Childs Quartet zenél, a koncerteknek az IH Rendezvényközpont ad helyet.
Szegeden megleshetjük, hogyan szállnak a darvak
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével szervezik az őszi daruleseket a szegedi Fehér-tóhoz.
Tök jó napot rendeznek a szegedi füvészkertben
A különféle szórakoztató programok mellett a tökfélék rendkívül változatos világával is megismerkedhetnek azok, akik október 19-én ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe, ahol még a trópusi lepkekert is látogatható.
A száz éve született Kállai Ferencről nyílt kiállítás Szegeden
Kállai Ferenc színművészről nyílt kiállítás születésének centenáriuma alkalmából október 14-én a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg-könyvtárában. Az október 31-ig látogatható tárlaton többek között fotók, dokumentumok, elismerések és személyes tárgyak reprezentálják a művész életének egy-egy szakaszát.
Kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
A Török János természetfotóiból rendezett kiállítás megnyitójával, koncertekkel és fényfestéssel elkezdődik október 1-jén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen két hónapon át hetven helyszínen háromszáz, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket.
Doni unokatestvére lehetett a füzesabonyi szarmatának
Az Alföldön és a sztyeppéken feltárt sírokban talált minták összevetésével genetikai kapcsolatot találtak az Urál melletti és a Kárpát-medencébe vándorolt szarmaták között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói – közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.
Közel százan ragadnak pálcát a héten Szegeden
Csaknem száz dirigens mutatkozik be a második alkalommal megszervezett Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen Szegeden – közölte Gyüdi Sándor, a zenei megmérettetésen közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója szeptember 1-jén, az esemény sajtótájékoztatóján.
Már ötvenezren látták a szegedi jégkorszakot
Az ötvenezredik látogatót köszöntötték hétfőn a szegedi Móra-múzeum jégkorszak-kiállításán: Hoffman Mária nyugdíjas pedagógus Budapesten élő unokáival érkezett a tárlatra.
Nagykorúságát ünnepli a szegedi REÖK
Egész napos, díjmentesen látogatható programsorozattal köszöntik a szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) alapításának 18. évfordulóját augusztus 16-án.
Hét kihagyhatatlan magyarországi állatkert
Augusztus 9-én az állatkerteket ünnepeljük: 1866-ban ezen a napon nyitotta meg kapuit a Budapesti Állat- és Növénykert. Az alkalom pedig remek lehetőséget nyújt arra, hogy felfedezzük hazánk izgalmas állatkertjeit és vadasparkjait.
Ritka alapanyagokkal restaurálják a Reök Zöld szalonját
Felújítják a Reök Zöld szalonként ismert termét július és augusztus folyamán. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata jóvoltából a Reököt működtető Szegedi Nemzeti Színház bruttó ötmillió forintos beruházás keretében állítja helyre a kultúrtörténeti jelentőségű helyszínt.
Így éltünk a diktatúrában
Liebmann Béla és Enyedi Zoltán fotóiból látható válogatás a szegedi Fekete házban. A Csongrád megye XX. századi fotós krónikásai című tárlaton az 1940-es évektől egészen a ’80-as évekig láthatunk fényképeket, melyek központi témája a diktatúrák időszaka. A képeken megjelennek a kor diktátorai, politikusai és a mindennapi élet pillanatai is.
Hamarosan kezdődik a szegedi Thealter
Hét helyszínén inkluzív táncelőadással, vita- és koncertszínházzal, monodrámával, gyermekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokkal is találkozhat a közönség a Thealter független színházi fesztiválon, amely július 26-án kezdődik Szegeden.
Trokán Nóra színészportréit állították ki a REÖK-ben
A szegedi REÖK-ben nyílt meg Trokán Nóra színészportrékból álló Mielőtt című kiállítása. A tárlatot a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László adta át a közönségnek, akik augusztus 20-ig láthatják a különleges válogatást.
Világot jár a Szegedi Kortárs Balett
Az Amadeust és az Isteni színjátékot mutatja be a Szegedi Kortárs Balett a következő évadban, előbbi nemzetközi premierjét december 4-én tartják Brüsszelben. Emellett tovább viszik sikerdarabjaikat is, például a Hamupipőkét és a jövőre 25 éves Carmina Buranát.