Szrogh György
Január 23-án történt
„Nekünk, művészeknek egyik legfontosabb feladatunk, hogy erősítsük mindenkiben a toleranciát, az önzetlen szeretetet. Még abban a tudatban is, hogy nem mindig számíthatunk viszonzásra érte” – fogalmazta az 1944. január 23-án született – és 2018-ban elhunyt – Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Tahi Tóth László, aki a főiskoláról kikerülve csatlakozott a Vígszínház társulatához, melynek a haláláig tagja volt. Számos filmben, tévéjátékban és kabaréműsorban szerepelt, emellett festett, és könyvet is írt a színház, a színészek világáról.
Január 23-án történt
1898-ban ezen a napon született Nagyváradon Széchenyi Zsigmond vadász, utazó író, aki számos vadászexpedíción vett részt Európában, Afrikában, Indiában és Alaszkában. Vadászkönyvtára Magyarország legjelentősebb vadászati szakkönyvgyűjteménye, amely jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumban látható.
Lebontják Budapest egyik ikonikus épületét
Statikai okok miatt elbontják a Szrogh György tervezte Körszállót, majd csaknem eredeti formájában visszaépítik. A bontás a térelosztó falak áthelyezése miatt is szükséges, a szálló 280 szobájából ugyanis 47 lakást alakítanak ki.