Treat Williams
December 1-jén történt
„Az írott szó becsületét nem a videó és a televízió tette tönkre, hanem az a keserű felismerés, hogy a könyvtárak roskadásig vannak ugyan szép és igaz gondolatokkal és világmegváltó tanokkal – de az életünk mégis ott tart, ahol tart: katasztrofális állapotban” – fogalmazta a ma nyolcvankilencedik születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, Müller Péter.
Június 12-én történt
1943-ban ezen a napon született Benkő László, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas billentyűs, zeneszerző, az Omega zenekar tagja. Igaz, hogy a legendás formáció tagjai közül ő játszott a legtöbbet önállóan – és számos szólólemeze is megjelent –, de sem ez, sem a betegsége nem akadályozta meg abban, hogy egy kivételével az együttes minden koncertjén fellépjen.
December 1-jén történt
Ezen a napon született Vörösmarty Mihály 1800-ban, és mutatta be 1879-ben a Nemzeti Színház Csongor és Tünde című, egyszerre mesei és filozófiai drámai költeményét. A mű már 1830-ban elkészült, de kiadását a cenzúra nem engedélyezte. A premiert az 1855-ben elhunyt szerző már nem élhette meg.
Elhunyt Treat Williams, a Hair sztárja
Motorbalesetben elhunyt hétfőn este Treat Williams, a Hair és az Everwood sorozat sztárja – közölte a színész családja.