tudományos kutatás

A modern klasszika-filológus a jövőnek dolgozik

A szegedi Sapiens Ubique Civis, azaz A művelt ember az egész világon otthon című konferencia fókuszában a klasszikus ókorban gyökerező műveltség áll, de témái nem csupán latinosoknak és ógörögösöknek érdekesek.

Az emberiség szolgálatában – Szent-Györgyi Albert 130 éve született

Százharminc éve, 1893. szeptember 16-án született Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője, az egyetlen magyar tudós, aki a Nobel-díjat idehaza végzett munkájáért kapta meg.

Közép-európai Zenetörténeti Kutatócsoport alakult a Zeneakadémián

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen létrehozott tudományos műhely egyik célja, hogy a magyar zenekultúra elmúlt háromszázötven évét regionális kontextusban tárja fel. Első nemzetközi konferenciáján, a Bartók Világverseny részeként magyar és európai szakemberek mutatták be eredményeiket.

Az új tanévben közel 3,5 milliárdos keret támogatja a kutatói utánpótlást

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) 2023. évi pályázatain mintegy kétezer nyertes részesülhet ösztöndíjban összesen közel 3,5 milliárd forint értékben. A 2016 óta futó program eddigi éveiben 26 milliárd forintnyi keretből mintegy 13 ezer egyetemista és fiatal kutató kapott támogatást.