Türr István

Augusztus 11-én történt

„A tehetség, s még a szorgalom is nem több, mint egy zseton, amivel játszani megyünk. Ha szerencsénk van jókor lenni jó helyen, akkor nyerünk” – fogalmazta az 1933. augusztus 11-én született – és 2026-ban elhunyt – Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. Vásáry Tamás 1953-ban szerzett zongoraművészi diplomát, majd az 1956-os forradalom után elhagyta Magyarországot, ahová 1993-ban tért vissza. A hetvenes évektől egyre fontosabb szerepet kapott életében a karmesterség, pályája során több mint száz zenekart dirigált.

Május 3-án történt

„Korábban mindig féltem a kudarctól, attól, hogy valami nem úgy fog sikerülni, mint ahogy elterveztem. És ezt sikerült kiiktatni, mert a kudarcból egyelőre mindig sokkal többet sikerül tanulnom, mint a győzelmekből” – fogalmazta a ma harminchetedik születésnapját ünneplő háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincötszörös Európa-bajnok úszónő, Hosszú Katinka, akinek viaszfigurája megtekinthető a Madame Tussauds Budapest Múzeumban, és akinek a 483454 Hosszúkatinka elnevezésű kisbolygó is őrzi a nevét.

Egy évig tartó programsorozattal tiszteleg Baja városa Türr István előtt

A „Szív nélkül semmit!” című kiállítással kezdetét vette az emlékév, amelynek keretében egy teljes éven át tartó programsorozattal tiszteleg Baja városa a 200 éve született Türr István előtt – jelentette be Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Baján.

CiciKrisztussal és Kukorellyvel próbáltuk elkaszálni Almodóvart, de nem sikerült

A hosszan tartó kánikulában hiába sakkozunk, mozizunk meg múzeumozunk, a megbuggyanástól már csak az új színházi szezon reménye óv meg minket.

A török pasa, a szabadságharcos, a mérnök és a kalandor

Cikkünkben a konstantinápolyi tűzoltóság, a Korinthoszi-csatorna és a vezúvi sikló kapcsán idézzük fel jeles honfitársainkat.