Újszínház

V. Keresztény Színházi Fesztivál

Idén ötödik alkalommal rendezi meg az Újszínház április 6. és 13. között a Keresztény Színházi Fesztivált, amelyen a vidéki művészek vendégjátéka mellett több külföldi produkciót is láthat a közönség. A Keresztény Színházi Fesztivál célja, hogy színes és változatos programokkal minél szélesebb réteghez szóljon a színház nyelvén.

Fesztivál az Újszínházban

Határon túli magyar társulatok vendégjátékát láthatja a közönség február 3. és 8. között az Újszínházban negyedik alkalommal megvalósuló Keresztény Színházi Fesztiválon. A programban koncertek és színházi produkciók szerepelnek, a kétszemélyes kamaradarabtól a mozgásszínház előadásáig számtalan mű megtalálható.

Maradnak a vezetők

Az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat augusztus 31-én a Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház esetében: a Thália Színházat továbbra is Kálomista Gábor, a Madách Színházat Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja. A színházi vezetőkről zárt ülésen döntöttek a fővárosi képviselők.

Hamarosan keresztény fesztivál

Idén a fiatal közönséget is megszólítja a III. Keresztény Színházi Fesztivál, amelynek programja különleges női sorsokat is láttat, valamint műfaji sokszínűséget, színes, formabontó színházi megoldásokat ígér, igazi európai szellemiségben. Öt helyszínen 13 látványos produkcióval mutatkoznak be magyar és külföldi társulatok május 20 és 26. között Budapesten. Az Újszínház hiánypótló rendezvénysorozata idén két helyszínnel (RaM Colosseum, Nemzeti Színház) is bővül.

Különleges sorsok májusban

Színházi előadások, koncertek és beszélgetések várják a közönséget az Újszínház május 20. és 26. között megvalósuló III. Keresztény Színházi Fesztiválján. Idén is lesznek külföldi fellépők, Olaszországból és Lengyelországból érkeznek szakrális témájú művekkel a vendégművészek. A négy helyszínen 13 előadás lesz megtekinthető, és ezekre idén is több ezer nézőt várnak.