Utcaszínházi Alkotóközösség
15 millió forint gyűlt össze a függetlenek támogatására
Tizenötmillió forint gyűlt össze abban a kampányban, amelyet az eSzínházat is működtető Alapítvány a Magyar Színházakért indított. 15 független színház, társulat és színházi neveléssel foglalkozó szervezet részesül az összegyűlt támogatásból, amelyet az évadkezdésig meg is kapnak az érintettek.
„Katartikus élmény, hogy azt éled meg: a színház hat”
Az UtcaSZAK sok hiánypótló feladata mellett hátrányos helyzetű településekre viszi el a színházat, hogy a gyerekek és a felnőttek bevonásával hozza el a csodát az életükbe. Molnár-Keresztyén Gabriella rendezővel és Simon Balázs művészeti vezetővel beszélgettünk.