Vakok intézete

Cifra paloták cifra kilincsei

A szecesszió népszerűségének titka az egyediségben, a játékosságban, a kreativitásban keresendő. A kilincseen keresztül is pontosan megfigyelhető ez az ötletgazdagság.

Aki megteremtette a modern magyar építészetet

Lajta Béla épületei komor külsejükkel a középkort idézik, ám részletgazdag belső kidolgozottságuk rendkívül kreatív, játékos személyiségről árulkodnak. Ha a nevét nem mindenki ismeri is, az általa tervezett épületeteket annál inkább.

Könyvtári szolgáltatások a fogyatékkal élőkért

December harmadika a fogyatékkal élő emberek világnapja. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a jeles naphoz kapcsolódó programokat és szolgáltatásokat kínál.

Ahol a gyerekek szárnyakat kapnak – Mozgásjavító Iskola

Kevés helyen állítottak emléktáblát a szabadkőműveseknek, a titokzatos, legendák által övezett évszázados szervezetnek, de 1911-ben nyíltan vállalták a nevüket: a Deák Ferencz Szabadkőműves Páholy által szervezett közadakozásból épülhetett meg a Nyomorék Gyermekek Országos Otthona, erről márványtábla is tanúskodik a bejáratnál.

Láthatatlan szépség

Kevés olyan épület van Magyarországon, amely létrejötte óta ugyanazt a feladatot látja el. E kivételek közé tartozik a Városliget szélén álló Vakok iskolája. Ott jártunk.