Valami Amerika 3

Több mint egymillió mozinéző

Tavaly egymilliónál is több nézőjük volt a magyar filmeknek a hazai mozikban. A legsikeresebb Herendi Gábor Valami Amerika 3 című vígjátéka volt 372 ezer nézővel. A decemberben bemutatott, Goda Kriszta rendezésében készült BÚÉK című filmet három hét alatt mintegy 160 ezren látták, Nagypál Orsi Nyitva című, első mozifilmjét pedig több mint 54 ezren.

Mit néztek a legtöbben?

A magyarországi filmes összköltés 2017-ben 108,2 milliárd forint volt, míg az idei első félévben elérte a 44 milliárd forintot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint – közölte szeptember 13-án az NMHH. Mint írják: 2018 első negyedévében a Valami Amerika 3-ra váltottak legtöbben jegyet, míg az art mozikban az első félévben a Testről és lélekrőlre.

Hamarosan újra itt van Amerika!

Befejeződött a Valami Amerika harmadik részének forgatása augusztus 2-án. A történet szerint Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. Erről hamarosan mi is meggyőződhetünk, hiszen a rendkívül népszerű filmsorozat legújabb része 2018. február 15-én kerül a mozikba.

Min dolgoznak a magyar filmesek?

Milyen filmeken dolgoznak jelenleg a magyarországi rendezők? Kik azok, akik épp a napokban kezdtek el forgatni? Kik tűnnek fel a Sunset, a Rossz versek, a Paraziták a Paradicsomban, a Virágvölgy és a X. főbb szerepeiben? És mikor kerülnek ezek az alkotások a mozikba? Cikkünkben e kérdésekre is választ adunk!

Jön a Valami Amerika 3.

Herendi Gábor filmrendező a tervek szerint nyáron kezdi el forgatni a népszerű magyar vígjáték harmadik részét, a Valami Amerika 3.-at, amelyre 8,87 millió forint támogatást ítélt meg a Filmszakmai Döntőbizottság. A testület 82 millió forinttal támogatja Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt címmel készülő alkotása gyártásának előkészítését is – közölte november 11-én a Filmalap.