veszprémi várnegyed

Ógörög technikával készült Veszprém új Mária-szobra

Novembertől megújult sétákon vehetnek részt a veszprémi várnegyedbe látogatók, akik a Szent Mihály-főszékesegyház és az altemplom, valamint a Szent György-kápolna mellett a barokk Érseki Palota kiemelt tereit és a Gizella-kápolnát is felfedezhetik. A Biró–Giczey Házban megtekinthető az Év Kiállítása díjjal elismert Bogáncs és liliom című tárlat, és a látogatók már a várnegyed két új Szűz Mária-szobrát is láthatják.

Muskéta- és ágyúgolyók kerültek elő Veszprémben

Több mint hétszáz éves várfalrészletekre, egy 16. századi sáncrendszer nyomaira, muskéta- és ágyúgolyókra, valamint nyílhegyekre bukkantak a régészek a veszprémi várnegyed megújítása során. A különleges régészeti leleteket – amelyek a Várhegy mozgalmas múltjáról tanúskodnak – a Biró–Giczey-ház kiállításán tekinthetik meg a helyszínre látogatók.

Hadi célokra vitték el a veszprémi harangokat

Megérkezett a veszprémi várnegyedbe a Szent Mihály-főszékesegyház 300 éves, monumentális Szentháromság-harangja, amelyet Európa legrégebbi harangöntödéjében restauráltak az elmúlt hónapokban. Az Öreg Mihályként emlegetett nagyharang, valamint a főszékesegyház öt új harangja március 2-ig a főtemplom előtt látható.

Dokumentumfilm készül Nepp Józsefről és a Pannónia Filmstúdióról

Kettős portréfilm a magyar animáció legendás alkotójáról és fellegváráról, látványos ismeretterjesztő film a Kiskunság madárvilágáról és dokumentumfilm a veszprémi várnegyed megújulásáról – a Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága decemberi ülésén három alkotásnak szavazott meg gyártási támogatást.

Kiállítótérből szakrális hellyé válik a restaurált veszprémi templom

Befejeződött a falképek restaurálása a veszprémi Szent Imre piarista templomban, melynek falait a 19-20. századforduló egyik neves magyar festőművésze, Szirmai Antal alkotásai díszítik. A veszprémi várnegyed megújításának részeként helyreállított, csaknem 200 éves épületet 2025 nyarán nyitja meg az érsekség – a korábban kiállítótérként funkcionáló épület ismét szakrális hellyé válik.

Először mozdítják el a helyéről Magyarország legrégebbi nagyharangját

Kiemelik és restaurálják a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház monumentális harangját, amelyet az elmúlt 300 évben egyszer sem mozdítottak el a helyéről, hogy az visszanyerje eredeti hangját.

Ezeket a freskókat nézte fogságában Mindszenty bíboros

Historizáló, neoreneszánsz stílusú, négy helyiségből álló szalonsor festett felületeit restaurálják a szakemberek a veszprémi várnegyed kanonoki házában, a szomszédos Kisszemináriumban pedig rábukkantak az épület egykori kápolnájára, amely 2025-re visszanyeri régi pompáját.

Meglepő képeket rejtett a falfesték Veszprémben

A Szent Imre-templomban (piarista templomban) Lukács evangélista, a korábban kanonokházként működő Tejfalusy-házban egy marcona osztrák katona alakja bukkant elő a veszprémi várnegyedben zajló műemléki feltárás során.

„Őseink hite a jövő reménye” – megnyitották a veszprémi várnegyedet

Május 12-én tartották a felújított várnegyed hivatalos megnyitóját Veszprémben. E hónaptól a városrész több, turisztikailag fontos épülete is megnyílik.