Voltaire
November 21-én történt
„A világot úgy szeretem venni, ahogy van. Az angyalokat nem tudom elképzelni ördögök nélkül, világosságot a sötétség nélkül, föld felettit a föld alatti nélkül. Csak az egészet” – fogalmazta az 1916. november 21-én született – és 1995-ben elhunyt – Kossuth-díjas író, költő, műfordító, Csorba Győző.
Május 30-án történt
„Azt hiszem, a legtöbb gyerek kíváncsian kutakodó fejjel jön világra. Talán azért lettem tudós, mert valamilyen értelemben gyermek tudtam maradni” – fogalmazta anno Szilárd Leó, aki elsőként ismerte fel, hogy a nukleáris láncreakció és ezzel az atombomba létrehozható. A magyar-amerikai fizikus, atomtudós 1964-ben ezen a napon halt meg.
Farinelli, a párbajhős kasztrált kedvéért operaházat alapított a spanyol király
Háromszázhúsz éve, 1705. január 24-én született Farinelli, a leghíresebb kasztrált szoprán, akit minden idők egyik legnagyobb hatású operaénekesének tartanak. V. Fülöp és VI. Ferdinánd spanyol királyok udvari zenészének nevét a legtöbben a róla készült film nyomán ismerhetik.
Szinte mindenkit felbőszített Voltaire, a francia felvilágosodás úttörője
Háromszázharminc éve, 1694. november 21-én született Voltaire, polgári nevén François-Marie Arouet francia író, történész és filozófus, a francia felvilágosodás egyik kiemelkedő alakja, aki igazán impozáns életművet hagyott maga után, csaknem száz kötete, 15 ezer levele maradt fenn.
Május 30-án történt
Bár mindene volt a minőség, Kocsis Zoltán mégis úgy vélte: „Teljesen elhibázott prekoncepció a tökéletesség megcélzása. Ha csak ezt tartjuk szem előtt, szép lassan meghal a darab a kezünk között, miközben az amúgy is elérhetetlent hajszoljuk.” A zongoraművész, karmester és zeneszerző évtizedekig meghatározta nem csupán a hazai, de egyebek mellett revelatív Bartók-interpretációi, a kortárs zene kiemelkedő személyiségeivel folytatott együttműködései révén a nemzetközi zenei életet is. Születésnapja a magyar klasszikus zene napja.
November 21-én történt
1922-ben ezen a napon nyílt meg Budapesten a Corvin Mátyásról elnevezett mozgóképszínház, a Corvin filmszínház. A megnyitón Horthy Miklós kormányzó és József főherceg is jelen volt. A képen a mozi bejárata 1940-ben, középen Simor Erzsi színésznő.