Wigner Jenő

Harsányi János szerint az etikus magatartás mindig kifizetődőbb

Huszonöt éve, 2000. augusztus 9-én halt meg a kaliforniai Berkeley-ben Harsányi János, azaz John C. Harsanyi Nobel-díjas közgazdász, a korlátozott információjú játékelmélet megalkotója, aki a szovjet–amerikai leszerelési tárgyalásokat a játékelmélet alapján előkészítő kutatócsoportnak is a tagja volt.

Január 4-én történt

Gyöngéden ölelj át, Lady N, Reptér – 1939-ben ezen a napon született Korda György, akit nemcsak táncdalénekesként, de híres pókerjátékosként is ismerünk. Tavaly májusban saját bélyeget kapott, amelyen feleségével és múzsájával, Balázs Klárival látható.

Dokumentumfilm készült Neumann Jánosról, a számítógép atyjáról

Nagy ívű dokumentumfilm készült Neumann Jánosról, a számítógép atyjáról. A legpompásabb emberi elme című alkotás a világhírű kutató lánya és tudóstársai visszaemlékezései alapján mutatja be a 20. század emberének választott magyar matematikus lángelme felfedezéseit és kontinenseken átívelő pályafutását.

Szilárd Leóval atomreaktort fejlesztett, de róla nevezték el a fermiumot is

Hetven éve, 1954. november 28-án halt meg Enrico Fermi Nobel-díjas olasz-amerikai fizikus, az atommáglya egyik kifejlesztője. Róla nevezték el a 100-as rendszámú elemet fermiumnak, de a 2008-ban felbocsátott Fermi űrteleszkóp, valamint egy olasz és egy amerikai atomerőmű is a nevét viseli.

November 17-én történt

Ma van Budapest születésnapja, ugyanis 1873. november 17-én Buda, Pest, Óbuda és a Margitsziget egyesítésével jött létre Budapest. 1950-ben megalakult a huszonkét kerületből álló Nagy-Budapest. 1994-ben Soroksár önálló közigazgatási egységgé vált, és ezzel huszonháromra nőtt a főváros kerületeinek száma.