Zsigó Róbert

Az áldás, amely az újrakezdéshez kell

A Magyar Arany, Ezüst és Bronz érdemkeresztek átadása a Pesti Vigadóban, augusztus 19-én délután néptáncos fiatalok fellépésével, Boros Misi zongorajátékával, majd szívhez szóló népdalokkal olyan esemény volt, amely már megelőlegezte 20-át, a nemzeti ünnepet: egyszerre emelkedett és oldott hangulatú, nevetésben sem szegény.

Elismerték a Skanzen emlékidéző demencia programját

Társadalmi Innovációs Díjat vehetett át a Skanzen demenciaprogramja. A Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter által adományozott díjat olyan modellértékű megoldások nyerhetik el, amelyek társadalmi szükséglet kielégítésére irányulnak, szociális kapcsolatokat erősítenek, és megoldást nyújthatnak társadalmi folyamatokat befolyásoló problémákra, ezáltal javíthatják egy adott térség vagy közösség jólétét. A díjat Zsigó Róbert kultúráért és innovációért felelős miniszterhelyettes adta át.

Porteleki László, a Muzsikás Együttes prímása Martin György-díjat kapott

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkeresztet, Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Magyar Bronz Érdemkeresztet, Móra Ferenc-díjat, Pauler Gyula-díjat, Szinnyei József-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Bessenyei György-díjat, Csokonai Vitéz Mihály-díjat, Martin György-díjat, Népművészet Ifjú Mestere díjat, Pro Cultura Hungarica díjat adott át a Pesti Vigadóban.

Állami kitüntetéseket adtak át a Pesti Vigadóban

Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet Mestere díjakat adott át Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Zsigó Róberttel és Závogyán Magdolnával, a tárca államtitkáraival pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.

A Magyar Géniusz Program hatvannál több kiállítás létrehozását segíti elő év végéig

38 állandó és 26 időszaki kiállítás, illetve 39 tudományos projekt megvalósítását segíti elő a Magyar Géniusz Program 2024 végéig – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Baján.

Szexi gólpasszok és történelmi pillanatok a Múzeumok Éjszakáján

Az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényére eddig közel 450 intézmény mintegy 2500 programmal regisztrált. A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján újra színes programkínálattal várják majd az érdeklődőket.