Hogyan került kapcsolatba a fotózással?
Édesanyám révén, aki amatőr fotósként a családot fényképezte. Már kiskoromban megtalálható volt a fényképezőgép az otthonunkban, ami 50 évvel ezelőtt nem volt jellemző. Elkezdett érdekelni a dolog, majd 7-8. osztályos koromban megkaptam az első saját gépemet. Anyukám egyik munkatársa, Bodor Zsolt mutatta meg nekem a laborálás alapjait, és én magam tanultam ki az egész szakmát, majd levizsgáztam belőle.
Úgy tudom, a legutolsó könyve egy Bakonyt körbejáró kötet. Mesélne erről?
A Reflex Környezetvédelmi csoporttal 7-8 éve vezetek fiataloknak fotótábort a Bakonyban. Egyik alkalommal találkoztam Nagy Péternél, a programvezetőnél, Rómer Flóris Bakony című, 1860-as könyvével. Ebben Rómer az egy évvel korábbi bakonyi kirándulását írja le, amiben bejárta az egész hegységet, feltérképezte annak biológiáját, természet-, föld-, és néprajzát. Az utat egy hónap alatt egyedül tette meg, lettek volna útitársai is, de azok lemorzsolódtak mellőle még a kezdet előtt, így csakis Rómer Flóris nézőpontjából láthatjuk a Bakonyt. Érdekesnek tartottam, hogy 150 évvel utána én is a nyomába eredjek, és bemutassam, hogyan néz ki az, amit ő akkor ott látott. Az évfordulóra egy kiállítás lett belőle, mert úgy jártam, mint Mária Terézia a nemesekkel: életüket és vérüket adták, de pénzüket nem, azaz rengetegen támogattak a projektben, de pénzt nem adtak hozzá. Ennek az lett a hozadéka, hogy két évvel tovább tudtam vele foglalkozni, így olyan képek is belekerülhettek, amiket addig nem tudtam elkészíteni. Végül partnerre találtam a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadóban, akik kiadták a könyvet, és a Bakonyerdő Zrt.-ben, aki támogatta a munkámat, valamint sokan hozzájárultak a könyvhöz információjukkal, tudásukkal. A Bakony szeretete mellett Rómer Flóris személye miatt is szerettem volna bejárni az útját, hiszen ő is győri kötődésű, a bencés gimnáziumban tanított, az első vidéki múzeumot alapította meg Győrben, és korának egyik legjelentősebb tudósa volt, csak sajnos mára teljesen kikopott a köztudatból. Így készült el ez a sokak szerint nagyszerű könyv.
Milyen témákkal szeret leginkább foglalkozni?
Alkalmazott fotográfus vagyok, szóval a megrendelői igényeket igyekszem kielégíteni. De ezen kívül épület-, modell- és természetfotózással szoktam foglalkozni, a természetfotózáson belül a tájat szeretem megörökíteni, az a gyerekkorom óta a nagy szerelmem. Segít kiszakadnom a napi rutinból, megnyugtat, és ilyenkor van időm elmerengeni a világ dolgain.
A fotózás mellett a fényképezés oktatásával foglalkozik.
A Győri Tánc és Képzőművészeti Iskolában tanítottam 1996-tól hét éven át, majd a Nemzetközi Multimédiaintézet tanára voltam, szintén Győrben, de az elköltözött Budapestre, ezek után kezdtem két OKJ-s képzésben részt venni oktatóként. Fontosnak tartom az oktatást, nemcsak azért, mert eredeti végzettségem pedagógus, hanem mert fontos, hogy a tudást átadjuk egy következő generációnak. Most folyik az OKJ-s képzések átalakítása, szeptembertől egészen más rendszer lesz, de szerintem az eddigi is jól működő volt. Huszonnégy tanítvány tett sikeres minősítő vizsgát idén a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Karának képzésén, de nem hiszem, hogy a képzés díjának emelkedése után a jövőben is lenne ekkora érdeklődés. Azt sem hiszem, hogy meg lehetne élni fotózásból ma Magyarországon, mivel mindenki azt hiszi, hogy tud fényképezni. Amikor elkezdtem a pályám, Győrben négy embernek volt professzionális készüléke, ma pedig szinte mindenki ilyenekkel futkos. Igaz, nem lett olcsóbb a fényképezés, a költségek inkább átstrukturálódtak, de továbbra is igaz, hogy a készülékhez nem adnak fényképezési tudást, sem ?szemet?. Akik megveszik a legújabb, legmodernebb gépeket, azt hiszik, hogy már profi fotósok, pedig minél komplexebb a készülék, annál nagyobb tudás kell hozzá. Az intézményi oktatáson kívül workshopokat tartok itthon és külföldön, immár 15 éve. Nagy szerelmem Erdély, ahová 14 éve viszek ki fotósokat, ezenkívül Közép-Dalmáciában 15 éve modell- és aktfotós programokat szervezek, de tartok workshopot a Balti-tengernél is. Szerbiában négy évvel ezelőtt kezdtem fényképezni, ahol a Tara Nemzeti Parkkal alakult ki egy nagyon jó kapcsolatom, és rengeteget fotóztam ott az utóbbi időben. Becker Irén kolléganőmmel naptárakat készítünk a számukra, első naptárunk Szerbiában szakmai díjat is nyert. Az Irénnel közös Tara Nemzeti Parkos kiállításunkat a Nemzeti Táncszínházban mutattuk be, a megnyitón részt vett a szerb nagykövetség vezetője és a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ vezetője is. Ezt követően Győrben és a Székelyföldön is bemutattuk, idén nyáron indult csak el szerbiai útjára, hogy végre ott is láthassák.
Mostanában merre volt kiállítása?
Az Esztergomi Fotóbiennáléról hoztam most haza az anyagomat, amit kétévente rendeznek mindig valamilyen specifikus témával. Idén ez a tájélmény volt, és mivel a táj a nagy szerelmem, ezért gondoltam, hogy nekem is ott a helyem. Szentesen volt egy kiállításom fekete-fehér tájképekről két hónapig. A Magyar Fotográfia Napja alkalmából Pápán mutattam be a Bakony című kiállításomat augusztus végén, Becker Irénnel közös tárlatunk a Tara Nemzeti Park igazgatóságán júliusban nyílt, valamint a 10. Magyar Táncfesztivál alatt Győrben szabadtéri táncfotó kiállításom volt az elmúlt évekből. Úgy tervezem, hogy évente olyan 4-5 kiállításom legyen, Győrben pedig ötévente szoktam kiállítást tartani, hogy a helyi közönség rám ne unjon. Emellett külföldön is vannak kiállításaim, így öregbítem a magyar fotográfia hírnevét. Jelenleg Kínában szerepelnek képeim egy nemzetközi fotófesztiválon.
Egyre több fotós oldalt látni a Facebookon amatőröktől, félprofiktól. Mit gondol, mi az oka annak, hogy ennyire felfutott a fotózás? Mi a véleménye a szakma felhígulásáról?
A digitális technikának köszönhető ez, már mobiltelefonokkal is képes az ember bármilyen tudás nélkül fényképezni. A gyártók már a hetvenes-nyolcvanas évektől ráálltak a fényképezők automatizálására, a digitális technika pedig még több lehetőséget ad erre, hiszen az ember csak megnyomja a gombot, a rendszer elrendezi a dolgokat, jól-rosszul, és máris kész a kép. Tapasztalatom szerint a mai emberek is azokat a hibákat követik el, mint amiket az átlag amatőr 20-30-50 évvel ezelőtt: rosszul komponálják a képet, nem törekednek új megoldásokra, csak megnyomják a gombot. Az ilyen képek a Facebookon és a képmegosztó oldalakon kívül legtöbbször nem is léteznek, még a pc-re vagy a laptopra se töltik le a készülékről. Előfordulhat az a faramuci helyzet, hogy egyik pillanatról a másikra a digitális világ megsemmisül, és akkor nem tudni, hogy ezekkel a képekkel mi lesz, mivel még nem tudjuk, hogyan lehetne az ilyen tudást tovább örökíteni. A szakemberek szerint évente, kétévente újra kéne másolni a digitális információinkat, de erre se pénze, se ideje, se késztetése nincs az embernek; az ókorból vésett kövek, a közép- és újkorból pedig könyvek maradtak fenn számunkra, a digitális hordozókból még nem tudjuk, mi marad. Naponta több millió kép kerül fel a netre, azt nem tudom, hogy ez most jó-e vagy rossz, de az biztos, hogy a hivatásos fotósok megélhetése nehezebbé vált ez által, az emberek leszoktak arról, hogy papírképet készítsenek, ezért a fotólaboroknak megélhetési nehézségei vannak, sokuk be is zárt, valamint egyre kevesebben alkalmaznak hivatásos fotósokat, mert úgy gondolják, ?majd megoldjuk magunk?. Magyarországon sajnos nagyon költségérzékeny a piac, fényképezni sosem volt olcsó, és sosem lesz az, a profit meg kell fizetni, hiszen rengeteg tételt kell belekalkulálnia az árba ? eszköz, szakmai tudás, adó ?, és ezzel együtt elterjed az igénytelenség is a megrendelő részéről. Valamint a fotográfia területén is terjed a feketemunka, ami sokat árt a profiknak, mert ha valaki vesz egy profi gépet, az ismerősei máris azt hirdetik, hogy fotós, és sajnos nincs szakmai érdekvédelem.
Múlt hónapban egy soproni általános iskolában beszéltem a nyolcadikosoknak a fényképezésről, és azt kellett tapasztalnom, hogy az ott jelenlévő negyven gyerek közül egy sem járt még sosem fotóműteremben, sosem találkoztak a fotográfussal, mint szakemberrel. Megkértem őket, hogy a mobiljaikkal készítsenek egymásról képeket, de az eredmény katasztrofális lett: látszott, hogy míg rengeteget fényképeznek, nincsenek tisztában az alapokkal: a nagy látószögű objektívvel rendelkező telefonokkal olyan képeket készítettek, hogy a fejek hatalmasak lettek, míg a lábak ékalakban végződtek. Aztán megmutattam nekik, hogyan is kellene jól csinálni, meglepődtek, hogy mekkora a különbség a kettő között. Szerintem onnan ered ez a hiba, hogy nincs meg nekik a megfelelő vizuális látásmód, hetedik-nyolcadik osztályban rajz órán szerintem inkább művészettörténetet, képelemzést kellene tanítani, és azt, hogyan kell telefonnal jó képeket és videókat készíteni, nem pedig rajzolni. Ha a fiatalok megkapnák a megfelelő alaptudást a csúcskategóriás gépek mellé, akkor sokkal jobb minőségű képek kerülnének fel a netre, igényesebbé válna a piac, és talán felismernék, mikor kell profi szakembert hívni.
Van, amit le szeretne még fényképezni?
Most készül a 17. könyvem a 25 éves Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárról, olyan kincseket mutatok be a kötetben, mint a Győri Corvina, gótika és reneszánsz időkből való kegytárgyak. Korábban is fotóztam szakrális tárgyakat, adtam ki kötetet a Szent László-hermáról, a Győri Könnyező Szűzanya kegykép történetéről, valamint Boldog Apor Vilmos győri vértanú püspök életéről is. Akadnak elképzeléseim: szeretném a Rábát a forrástól a torkolatig végigfotózni, szerintem rengeteg érdekes hely és kultúrtörténeti kincs található az ország harmadik legnagyobb folyója partján és annak 10 km-es körzetében, csak ez a táj a Duna és a Tisza mögött eléggé háttérbe szorult. Már elkezdtem ezt a projektet, ezt szeretném a ?15-ös évben befejezni, aztán csak pénzt kell szerezni ahhoz, hogy ebből is könyv legyen. Továbbá találtam egy 1600-as évekből erdélyi útleírást egy angol utazó tollából, azzal kacérkodok, hogy ezt is, mint Rómer Flóris könyvét, felhasználjam. A workshopok során mindig figyelem itthon és külföldön is, hogy melyek azok a tájak, ahová érdemes visszatérni, azt is lefotózni. Sokat járok a Balti-tengerhez, az ottani homokdűnék, mintha a Szaharában lennénk. Két éve jártam Izlandon és oda szeretnék egy hosszabb időre visszamenni 2015-16-ban, mert rengeteg érdekes hely van ott, amit akkor nem láttam. Szerbiában is folytatom a munkát Becker Irénnel közösen, a Djerdap Nemzeti Parktól kaptunk meghívást, hogy mutassuk be a Vaskapu természeti és kultúrtörténeti kincseit.
Az Ön számára mit jelent a kultúra?
Nekem a kultúra azt jelenti, hogy az ember egy olyan társadalmi környezetben tud létezni, ahol megtalálja az anyanyelvi irodalmat, találkozik kulturális, építészeti értékekkel, tudományos és művészeti információkkal, ha kimegy az utcára, alapvetően az emberi emlékezet összességét mondanám kultúrának. Azt, amitől mi magyarok vagyunk, a szomszédok szlovákok, a déliek szerbek, ami kijelöli egy-egy népnek az önmeghatározását.
Mivel foglalkozik, amikor nem fotóz?
Az a szerencsém, hogy a munkám és a hobbim egybeesik, így tudok hódolni a nagy szenvedélyemnek, a fotográfiának, a ?mászkálásnak?, az új dolgok megismerésének, de emellett érdekel a régészet, talán azért, mert ott is lehet menni rengeteg felé. Szeretek még olvasni, nemcsak szakirodalmat, hanem történelemmel foglalkozó könyveket is, éppen most olvasom Európa történetét, ami egy egyetemi tankönyv, de számomra nagyon érdekes dolgok vannak benne. Az építészet, mint formavilág, ami még lenyűgöz, bár nem vagyok építész, nagyon sok építészeti és művészeti könyvet szoktam olvasni. Mindig érdekelt az utazás, az új dogok megismerése, örülök, hogy a munkám révén lehetőségem is van rá.
Szabó Béla:
Hivatásos fotográfus és autonóm alkotó. Munkatársa volt 1986-tól a Kisalföld, Nyugati Hírlap, az Új Hírek napilapoknak, Győr Városi Újságnak, Győri Múzsa színházi-kulturális folyóiratnak, FotóArt Magazinnak, a Természetfotó Magazin szakírója és szerkesztője 2009-2012 között.
Szabadúszó fotográfusként dolgozik 1993-tól. Munkássága sokrétű, de elsősorban kulturális területen fotografál. Az eddig megjelent 16 könyve bemutatja a Dunántúl kulturális- természeti értékeit. Autonóm alkotóként majd 200 csoportos és több, mint száz önálló kiállítása volt Magyarországon és Ausztria, Szlovákia, Franciaország, Olaszország, Finnország, Belgium, Dánia, Románia, Szerbia, Írország kiállítótermeiben.
Szervező, közéleti tevékenysége is sokrétű.
Munkái megtalálhatóak közgyűjteményekben idehaza és külföldön.
Tagja számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetnek, szövetségnek, így:
Magyar Fotóművészek Szövetsége, European Photogroup of Art and Performance (EPHAP) (Európai Művész és Kiállító Fotográfusok Társasága), Österreichischen Gesellschaft für Photographie (ÖGPh) (Osztrák Fotográfiai Társaság), Fédération Internationale de l'Art Photographique (FIAP) (Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége)
Magyar Fényképész Ipartestület, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Canon Pro Club alelnöke, Kontraszt Fotográfiai Társaság alapítója.
Bodor Máté
