Takarék (gyertya)lángon ? CYRANO DE BERGERAC

Egyéb


cyranodebergerac_magyarszinhaz_csernaantal_DKOKO20091102002.jpg
Cserna Antal a címszerepben

Hangjátékkal kezdődik a Magyar Színház előadása: miután a nézőtér elsötétedik, latin nyelvű templomi ének hangzik fel, s az ötödik felvonásból az az epizód, amelyben Roxán rájön, hogy Cyrano tizennégy év óta szerelmes belé. Eközben a színpad elején gyertyát gyújtanak, amit az előadás végén, halála pillanatában Cyrano olt el. Ezt követően a darabot annak rendje és módja szerint eljátsszák, természetesen a kezdetben beidézett jelenettel együtt. Mivel a Christian nevében írt utolsó levél felidézése már az előadás elején elhangzik, a dráma legmegindítóbb jelenete elveszti dramaturgiai súlyát ? sőt, hatását is.

 
Kilúgozódik, akár az egész produkció. Edmund Rostand művének műfaji megnevezése dráma öt felvonásban, Őze Áron rendezéséé romantikus játék (két részben), ám épp a romantika hiányzik a Magyar Színház színpadáról. Az érzelmek őszintesége és végletessége, az összetűzések indulata, az összecsapások ereje, mindaz, ami a művet több mint száz éve élteti. Ezúttal ugyanis takarékos, szikár, visszafogott és tét nélküli előadás született.
 
A mai színházi körülmények között elképzelhetetlen, hogy a darab több mint ötven szereplője színre lépjen, s mivel a mű terjedelme is jócskán meghaladja a nézői tolerancia határát, a szöveg tömörítése és ezzel együtt a figurák számának csökkentése elengedhetetlen. A rendező és Gecsényi Györgyi dramaturg radikálisan rövidített, a cselekmény bonyolításához mindössze hat figurát hagyott meg, s hat gascogne-i legény játssza el a szükséges mellékszerepeket is. Ettől igencsak leegyszerűsödött a történet, illetve a megmaradt figurák egy része a szerepösszevonások és szövegátcsoportosítások ellenére is testetlen lett, így például Ragueneau-ról (Szűcs Sándor), Le Bret-ről (Rancsó Dezső) vagy Lizáról (Auksz Éva) szinte semmit nem tudunk meg.
 

cyranodebergerac_magyarszinhaz_csernaantal_fillaristvan_DKOKO20091102010.jpg
Cserna Antal és Fillár István

A szövegkönyv végül is a gyönyörű Roxánra és a belé szerelmes három férfira, a fiatal, de mulya Christianra, a nagy orra miatt önértékelési problémákkal küzdő, vélt hátrányát vakmerő kalandokkal kompenzáló költőre, Cyranóra és a nagyhatalmú Guiche grófra koncentrál. Roxán imádja Christiant, gyűlöli Guiche-t, s fogalma sincs arról, hogy nagybátyja is titokban őt szereti. Jogosnak tűnik a rendezői-dramaturgiai koncepció, hisz e négy alak közötti viszony képezi a dráma magvát. Ám nehezen értelmezhető e szerelmi négyszög, ha Tóth Éva Roxánja középkorú, decens hölgy, Gémes Antos Christianja korlátolt, buta és piperkőc senki, a gróf pedig Fillár István alakításában pózoló, üresfejű és akarattalan. Egyikük sem akarja igazán birtokolni a nőt, nem is tesznek azért, hogy kegyét elérjék. És Cyranóval sem szállnak szembe, pedig ő más-más okból, de mindkettejük útját keresztezi. E felfogásban még Cyrano is kissé spleenes, lemondó, helyzetébe beletörődő férfi. Mivel a szándékokból hiányzik a mindent elsöprő akarat és szenvedély, az Ábrányi Emil magyarításában elhangzó riposztok sem eléggé szikrázóak. Pedig a színészek a csengő-bongó, dallamos verset remekül, a mai beszédtónushoz igazítva, de a vers zenéjét is megtartva interpretálják.

 

cyranodebergerac_magyarszinhaz_totheva_DKOKO20091102006.jpg
Középen Tóth Éva

A dráma elementáris hatása ellen dolgozik a kopár színpad és Kovács Yvette takarékos díszlete is (hátul hatalmas vörös kelme kaput, színpadi függönyt, sátrakat idéz, egy láda lehet színpad, erkély vagy lőszeres rakasz, időnként, például a zárdajelenetben hinta ereszkedik alá, a csata végén hat kereszt tűnik fel a háttérben). Feltehetően a textus kétségtelenül meglévő érzelmességét ellensúlyozandó kerültek az előadásba különböző elidegenítő elemek, de vajon mi szükség van arra, hogy az erkély jelenetben ? amikor a nehezen fogalmazó Christiannak Cyrano súgja a Roxánhoz intézett szerelmes szavakat, sőt, a sötétben a fiatalembert félretolva maga vall szerelmet ? a játék átmenjen bohózatba?

 
A megoldatlanságok ellenére is siker az előadás, hiszen a szöveg mindenen keresztül győzedelmeskedik, valamint Cserna Antal ideális Cyrano. Van benne férfias erő és szomorúság, nagyszerűen bánik a verses szöveggel, bírja erővel az egészestés szerepet.