Siófok, nyár. Szikrázóan süt a nap, enyhe szél lengedez a víz mellett. Belépek a part menti kis kávézóba, és ott ül. Asztalán fekete füzet, kezében valamilyen írószerszám. Gondterhelt arccal görnyed a piros-fehér kockás terítő fölé. Félve lépek oda, nem sok jóra számítok.
- Jó napot kívánok, művész úr! ? szólítom meg remegő hangon.
- Művész úr?! ? ismétli meg dühös csodálkozással. ? Ha az lennék, nem rágódnék egy nyavalyás címen ennyit!
Pár másodpercnyi szünet után, kissé nyugodtabban folytatja:
- Viszont, ha már itt van, jöjjön, üljön le és segítsen!
Váratlanul ér ez a mondat. Hirtelen szóhoz sem jutok. Hogy én segítsek a nagy? De a gondolatomat már nem tudom befejezni, teszi is elém a ?megoldandó feladatot?.
Miközben együtt törjük a fejünket ? pontosabban ő töri, én csak ámulok és bámulok ?, elkezd készülni a Nagy Művem. Előveszem a papíromat, ám mielőtt jegyzetelni kezdenék, megkérdezem:
- Ugye nem bánja ? és a papíromra mutatok ?, ha le? ? Kérdésemet azonban nem tudom befejezni, mert közbevág.
- Még nem bánom, de nem tudom, mi lesz tíz perc múlva ? válaszolja, és kaján vigyor jelenik meg az arcán.
Reszkető kézzel kezdem hát el írni: Interjú Ka?
- Ezt meg most minek írja le? ? csattan fel. ? Fél, hogy még a nevemre sem fog emlékezni?!
Ijedt szemekkel nézek rá. Látva a kétségbeesést és a rémületet az arcomon, békésebb hangon folytatja:
- Eh, ne legyen megrettenve, embert nem eszem, de e felelet elengedhetetlennek tetszett eme helyzetben.
Derűs pillantása valamelyest megnyugtat, bár korántsem vagyok teljesen fesztelen.
- Hogy van Gábor? ? kérdezem, ám azonnal rájövök: kényes témát érintek.
- Gabi? Jól ? feleli alig hallhatóan. ? Nyaral. Szereti a Balatont, én pedig szeretem, ha velem van. Bogára emlékeztet.
Szeme a távolba réved, miközben csendesen hozzáteszi:
- Tizenkilenc éve, hogy elment, de még mindig hiányzik.
Majd mintha tudná a következő kérdésem, így folytatja:
- Na, igen, Aranka. Aranka csodaszép. A gyönyörű fekete hajába és a hangjába szerettem bele. De ő nem szereti Gabit. Azt mondja, zavarodott és életképtelen.
Ebben a pillanatban elhallgat.
- Ugye nem ért egyet Arankával? Ki kell állnia a fia mellett! ? üvöltöm magamban, és abban reménykedem, hogy meg is teszi.
- Gabi nem bolond, csak egy kicsit más, mint a többiek ? szólal meg hirtelen. ? Gabi igazi költő, sokkal jobb nálam, remek verseket ír. Büszke vagyok, hogy ő az én fiam. Különben is: a zsenik mindig kicsit őrültek is, nem igaz? ? kérdezi halvány mosollyal az arcán.
Nem akarom ezt a témát tovább feszegetni, így átváltok semlegesebbre.
- Most min dolgozik? ? kíváncsiskodom tovább.
- Mindig azt remélem, egyszer elkészül a Nagy Művem. Talán ez lesz az. Az agydaganatom története. Jó, mi? Rusnya kis élősködő, én meg hónapokat szentelek annak, hogy megörökítsem. Egyébként az egész, azt hiszem, Boga halálával kezdődött. Valami eltört bennem.
- Amit aztán Aranka összerakott ? próbálom folytatni gondolatmentét.
- Ő szöges ellentéte Bogának. Tűz és víz a két nő. Aranka új fejezet az életemben, olyan fejezet, melynek utolsó mondatát még nem ismerem.
- Milyen a házasságuk? ? faggatom rendületlenül.
- Hm. A házasság kölcsönös szerződés férfi és nő között, melyben kölcsönösen megállapodnak, hogy a szerződés napjától kezdve nem mondják el egymásnak, kivel van viszonyuk. Hát ilyen ? válaszolja nevetve.
Próbálom nem mutatni, de zavarba ejt humorral kevert nyíltsága.
- Ha jól tudom, Aranka kísérte el a svédországi műtétre?
- Igen, ott volt velem, de azért csodát Olivecrona tett. Hála neki, most kifejezetten jól érzem magam. Visszajött az életkedvem, újra van erőm írni. Csak ez a fránya cím! Ez nem akar megszületni. Mi is legyen, mi is legyen? tenger, út, műtét, daganat?
