A Csili Budapest és az ország kulturális infrastruktúrájának jelentős emblémájává vált ezalatt a száz esztendő alatt ? fűzte hozzá Hoppál Péter, a rendezvénysorozat fővédnöke. ?A legnagyobb múltra visszatekintő és legerőteljesebb fővárosi intézményt ünnepeljük most. A Csili Művelődési Központ társadalmi küldetése jelentősnek mondható, hiszen itt kovácsolódnak közösségé Pesterzsébet lakosai. Itt találnak otthonra a helyi kezdeményezések, és ide érkeznek meg a kerület művészvendégei is. A kulturális kormányzat most és mindenkor feladatának kell, hogy tekintse a közművelődés Csilihez hasonló emblematikus helyszíneinek támogatását, segítését? ? hívta fel a figyelmet Hoppál Péter a művelődési központok fontosságára.

A szót ezután Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere vette át, aki beszédében kiemelte: a százéves évforduló kiváló alkalom arra, hogy ne csak a Csili, de Pesterzsébet külső területei is bemutatkozzanak a közönség előtt, amelyek szintén komoly kulturális értékekkel rendelkeznek. ?Az elmúlt ötven év során komoly fejlődésen estünk át, ennek a fejlődésnek, az eredményeknek közösen örülhetünk, a munkában pedig komoly szerepet játszott a Csili Művelődési Központ? ? hangsúlyozta a kerület polgármestere.

A Csili Művelődési Központot 1917-ben alapították, éppen száz éve. Az épület munkásotthonnak indult, hivatalosan 1918-ban nyitotta meg kapuit Csillag utcai Vasas Munkásotthon néven. Az ott élők gyakran emlegették csak Csiliként az épületet, ez a becenév pedig olyannyira megszokottá vált, hogy végül ez lett a központ hivatalos neve is. A százéves évforduló kapcsán a kerület célja nem csak a Csili Művelődési Központ bemutatása, a helyiek ugyanis szeretnék felhívni a figyelmet a kerület egyéb értékeire is, melyek ugyanolyan közösségépítőek, mint a Csili. A központ ezért teremtette meg Pesti Erzsi fiktív alakját ? aki elérhető Facebookon és Instagramon is ?, hogy rajta keresztül mutassák be az elmúlt száz év legfontosabb történelmi, a kerületet is érintő eseményeit. Így Pesti Erzsi ad hírt a közelgő programokról, és ő lesz minden, a kerülethez és a központhoz kapcsolódó rendezvény tudósítója is, tehát érdemes követni őt a Facebookon is.

A központ Pesti Erzsi fiktív karakterén kívül számos interaktív programmal készült a kerek évfordulóra. Többek között elindították a KultBarkas nevű teherautót, amely szeptember 1-jétől pontosan hatvan napon át házhoz szállítja a kerület lakói számára a kulturális előadásokat. Az interaktív programok között szerepel a Hang-kép-játék című kezdeményezés is, melynek keretén belül Pesti Erzsi tragikus történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a történetet kihelyezett konténerekben hallgathatják meg szeptember 11-től egészen október 1-ig. Emellett a központban rendezik meg a Sisi bált, illetve az Álom, álom, édes álom? című adventi operagálát is.

A részletes programlistát a Csili Művelődési Központ honlapján érhetik el.

Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond