A nemrég elhunyt Mocskonyiné Tallér Editnek szívügye volt a zeneiskolai szolfézstanítás. Zenészek generációit nevelte ki, és tanítványait nemcsak a zenére, hanem emberségre is tanította. Mesterei többek között Bárdos Lajos, Szőnyi Erzsébet, Párkai István és Vásárhelyi Zoltán voltak. Huszonöt éven át tanított Budafokon, az ének-zene tagozatos általános iskolában, majd a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában és a Weiner Leó Katolikus Zeneiskolában. Munkáját nyolcvanéves koráig végezte töretlen lelkesedéssel. Tíz éven át, nyugdíjazásáig ének-zene vezető szaktanácsadó volt, és az ELTE TFK Zenei Tanszékének megbízásából, gyakorlatvezető tanárként a tanárképzésben is részt vett. A KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának több mint 24 évig volt tagja.
Az intézmény, hagyományait folytatva, a Nádasdy és a Cziffra mellé újabb termet, az intézmény szolfézstermét nevezte el róla. A teremavató eseményen a tanárnő családja, kollégái és tanítványai, az iskola diákjai vettek részt. Az iskola kórusa Dés László A zene az kell című szerzeményét adta elő, Tallér Edit unokája pedig Bartók Román népi táncok című művéből furulyázott részleteket.
Az ünnepségen először Kubínyi Zsuzsa szolfézs-, zeneelmélet- és zongoratanár emlékezett meg a példaadó életművű tanáregyéniségről: „Edit mindannyiunk számára példás pedagógus, hatalmas tudású, nagyon elmélyült szakember volt. Nemcsak a zenét, hanem a zeneoktatást, az iskolai zenélés komolyságát is hirdette. Ellentmondást nem tűrő szakmai tartása mellett példaértékű volt az erkölcsi is” – hangzott el. Batke Márta zongora- és kamarazenetanár, korrepetitor, a tanítványa így emlékezett meg róla: „Életem legmeghatározóbb időszakában, hatéves koromtól nyolc éven át tanulhattam nála nap mint nap a Budafoki Téri ének-zene tagozatos általános iskolában. Élete végéig tartottam vele a kapcsolatot, tanulmányaimat és a zeneiskolai munkámat egyaránt mindvégig segítette. Edit néni szakmailag és a magánéletben is kivételes pedagógus (...) csendes és szerény ember volt (...). Élete minden területén a rend és a rendszeresség jellemezte. Tanítványainak pályafutását mindvégig figyelemmel kísérte. Számtalan zenészt nevelt ki, akik biztosan nem ezt a pályát választották volna, ha nem találkoznak vele. Szellemisége és tudása egy életre meghatározta a jellemünket, a zenéhez, a zenéléshez és a tanításhoz való hozzáállásunkat is. Azoknak a tanítványainak is olyan átfogó ismereteket és szemléletet adott át a zenéről (...), akik végül nem a zenei pályát választották; sokakból nevelt így zeneértő közönséget. Olyan értékrendet és hivatástudatot kaptunk tőle, amiért örökké hálás leszek, és igyekszem továbbadni a növendékeimnek is.”
