shutterstock_2097866560.jpg

Elhunyt a magyar beat egyik pionírja

Életének 84. évében elhunyt Tamás László, az Echo együttes egyik alapítója, dobosa és dalszövegírója.

Tamás Lászlót augusztus 9-én, szombaton érte a halál.

Tamás László 1941-ben Nagykanizsán született, ahol már gimnazista korában elkezdte zenei karrierjét. Az Echo együttest 1962 elején a gépészmérnöki egyetemi karon tanuló hallgatótársaival, Markó Józseffel és Szilvássy Zsolttal együtt alapította, majd Pósa Ernő, később Varannai István is csatlakozott a zenekarhoz énekesként.

Az Echo együttes igazán sikeres felállása 1966-ban jött létre, ekkor született meg a legtöbb Echo-dal, amelyekben Varannai István zeneszerzőként, Tamás László szövegíróként működött közre. Az Echo az egyetemi Gépészklub mellett rendszeresen fellépett a Kapás utcai Táncklubban, valamint az Országház étteremben.

Legismertebb számuk a Gondolsz-e majd rám?, amelynek szövegét Tamás László, zenéjét Varannai István írta. A Hanglemezgyár 1967 őszén adta ki a dalt, amely szinte azonnal a slágerlisták élére került és idővel igazi örökzölddé vált Magyarországon és a környező országokban egyaránt.

Az együttes romániai vendégszereplésén a román hanglemezgyár is felvett és kiadott egy négyszámos kislemezt, amelyen szintén szerepelt a Gondolsz-e majd rám? című szám.

Tamás László életének nagy szenvedélye a zene volt, amely mellett sikeres gépészmérnöki karriert is befutott – hangsúlyozták a család közleményében.

Ez is érdekelheti

A helyek, ahol megvadultak a szüleid

Nemcsak a macskának van kilenc élete, de a város egykori klubhelyiségeinek is. A kávéházakból bankok és gyorséttermek lettek, a pinceéttermekből pedig zenés klubok, majd raktárak.

CD-n jelennek meg a Beatrice, a Pandora's Box, Radics Béla és a V'73 ritka felvételei

Folytatja a magyar rockzene múltját feldolgozó lemezek megjelentetését az idén húszéves Moiras Records. Az elsősorban vinylekre szakosodott kiadó gondozásában most több CD is elérhető lesz.

Szörényi sajátos kelet-európai rockstílust hozott létre

Nyolcvanéves lett a magyar beat/rock talán legfontosabb alkotója, aki a magyar és a Kárpát-medence népzenéjéből, valamint a nemzetközi rockzenéből sajátos kelet-európai rockstílust hozott létre.

Ami a briteknek a Beatles, az nekünk az Illés

Ma hatvan éve, hogy Szörényi Levente és Illés Lajos a Váci utcai Napoletanában egymás tenyerébe csaptak, ezzel lényegében megalakult a „nagy Illés”, amely nemcsak megteremtette a magyar nyelvű beatzenét, de a beatkorszak legfényesebb fejezetét írta.