Tamási Áron 125 címmel nyílt kiállítás Budapesten

Kultpol

Tamási Áron 125 címmel nyílt kiállítás hétfőn Budapesten. A 125 éve született író életművét bemutató tablósorozat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodaházának Andrássy úti oldalán látható.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Tamási Áron-emlékévhez kapcsolódó kerítéskiállítás megnyitóján kiemelte: az író alakja máig összekapcsolja a magyarságot, ma is az egyik legolvasottabb magyar szerző. Az emlékév programjaival nemcsak Tamási Áronra, hanem az erdélyi magyarságra és a székelységre is felhívják a figyelmet.

A nemzetpolitikai államtitkárság 2016 óta hirdet meg emlékéveket – mondta, hangsúlyozva: köztük is kimagasló értékű az idei, amelyet január 22-én, a magyar kultúra napján indítottak el Marosvásárhelyen. Ezzel párhuzamosan Budapesten is megkezdődött az eseménysorozat, amelynek keretében számos programot, köztük tanulmányi versenyeket is szerveznek.

Kiemelte: céljuk, hogy minél több gyereket, fiatalt nyerjenek meg, és populárissá tegyék az emlékév eseményeit. Egy populáris íróról van szó, akit viszont újra és újra meg kell ismertetni a magyar társadalomban, hiszen a kultúra olyan dolog, amelyet mindig újra és újra tanulni kell. Ezért is hozták létre a vándorkiállítást, amelyet már megnyitottak Csíksomlyón, Farkaslakán, Sátoraljaújhelyen, Csíkcsomortánban, Gyulán, Mikházán, valamint Tusnádfürdőn, és nemcsak az emlékévben, hanem azt követően is számos helyszínen bemutatnak – a Kárpát-medencében és a diaszpórában is.

Richly Gábor, az MMA főtitkára arról beszélt, hogy Tamási Áron élete a 20. század kortörténeti dokumentumaként is értelmezhető. Székelyföldről indulva, Amerikát megjárva, Magyarországon letelepedve mindvégig fáradhatatlanul munkálkodott azon, hogy hidat teremtsen az anyaország, a Kárpát-medence és a világ magyarsága között.

A Tamási Áron Közalapítvány és a Magyarság Háza közreműködésével megvalósuló kiállítás az író életpályájának néhány jelentős állomását mutatja be, számos idézet és korabeli fotográfia felhasználásával.

Az MMA további kulturális programokat is szervezett az emlékévben. Márciusban mutatták be az MMA kiadójának gondozásában megjelent Tamási Áron-albumot, amelyet az író szülőfalujában, Farkaslakán és Kolozsváron is megismerhet majd a közönség. Megjelentetik Ablonczy László tanulmánykötetét, amely a Tamási-darabok színházi előadásait dolgozza fel Tamási Áron sorsjátékai címmel, emellett az Ábel-trilógia új kiadását az erdélyi születésű képzőművész, Szilágyi Varga Zoltán illusztrációival, továbbá In memoriam Tamási Áron címmel portréfilmet készítenek. A Magyar Írószövetséggel együttműködve a napokban hirdettek meg esszé- és novellaíró pályázatot, amelyre szeptember 30-ig várják a pályaműveket.

Tamási Áron születésnapja alkalmából, szeptember 20-án a Lakiteleki Népfőiskolával közösen tartanak Tamási Áron-emlékülést Lakiteleken. A Sütő András Baráti Egyesület Tündökletes világ című előadását szeptember 27-én láthatja a közönség a Pesti Vigadóban, a Tamási Áron Művelődési Egyesülettel pedig őszi zarándoklatot szerveznek akadémikusaik számára Farkaslakára.

A megnyitón Tamási Áron alakját Vári Fábián
László író, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője idézte fel.

A Tamási Áron (1897–1966) életművéhez kapcsolódó, 17 tablóból álló kiállítás októberig látható.

Fotók: MTI/Illyés Tibor