Támogatás a színházaknak

Egyéb

Dr. Hoppál Péter emlékeztetett: az államtitkárság kulturális alapellátás programja keretében törekszik arra, hogy a kulturális értékek minél szélesebb körben, így a fogyatékossággal élők számára is elérhetőek legyenek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014-ben indított pályázatot a színházi előadások akadálymentesítésének ? feliratozását, jelnyelvi tolmácsolását és a látássérültek részére narrációját ? támogatására. Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az elmúlt hét-nyolc évben folyamatosan emelkedett a színházlátogatók száma Magyarországon. Míg 2008-ban 4,5 millió színházlátogatót regisztráltak országosan, a 2016-os évadban már 6,7 milliót, ez másfélszeres növekedés.


34fd464e2e7b1f503cd314b85ebcc1731_600x385.png
Fotó: Vígszínház

 

A kecskeméti Katona József Színház 120 éves történetének legnagyobb előadásszámát produkálta tavaly, a miskolci Nemzeti Színház pedig a legutóbbi évadban érte el eddigi legmagasabb nézőszámát 135 ezer érdeklődővel ? fűzte hozzá dr. Hoppál Péter, aki szerint a közönség részéről mindez a polgárosodás hozadéka, miközben megfigyelhető a kínálati oldal gazdagodása is, hiszen ma Magyarországon 330 társulat működik, ez kétszerese a 10 évvel ezelőttinek. ?Színházat csinálni ma jövedelmező vállalkozás, a közönség a lábával szavaz? ? fogalmazott a politikus.

 

Dr. Hoppál Péter szintén kiemelte: 2015-ben 4,5 milliárd forinttal többet költött színházjegyre a lakosság, mint egy évvel korábban. Az összes színházlátogató 28 százaléka bérletes, és egyre nagyobb az érdeklődés a zenés színház, a musical irányába. Az államtitkár kitért arra is: szeptember 25-én állami támogatással indult el az Uránia Nemzeti Filmszínház Összhang című mintaprogramja, amelynek keretében a siketek és hallássérültek számára élvezhető, teljes körű feliratozással vetítik a kortárs magyar filmeket.

 

Forrás: MTI