Az előadás három kiemelkedő koreográfus-táncosnő aktív jelenlétére és koreográfiájára épül. A hagyományos színpad-nézőtér viszonyt megbontva a táncosok a térben három különálló színpadon helyezkednek el, testük köré épített, organikus installációk szerves részeként jelennek meg, amelyek saját, látható, állandó változásra képes aurákként hatnak.
A térszervezés és a dramaturgia szempontjából akusztikai magot képez a közönség mozgása által gerjesztett hangkulissza. A vizualitás, a mozgás, a zene és a szöveg ? Schein Gábor és Tóth Krisztina írásainak szövegtöredékei ? olyan atmoszférába kerülnek, amelyből a jelentés a szinkronitás, asszinkronitás és a kontraszt eszközeivel bontakozik ki.
