Nyáron még INSTINCT címmel futott az előadás, mely mostanra a Soha. vagy... alcímmel gazdagodott, ennek oka nyilván e mottóként használt szavakban keresendő: "egyszer biztosan. Most menj el, és vissza ne, majd aztán gyere úgy, mintha nem is találkoztunk volna. Mintha soha. vagy mintha nem mi. menj, mert az arcom nyers beton vagy kő. valami félbehagyott. Még szinte karcol. vissza se nézz. menj, mondom."
(Varga Mátyás: Soha, vagy...Frenák Pálnak)
Az érzelmi hullámvasúthoz hasonló előadás látványterve Frenákot dicséri, aki táncosait - Baranyai Balázst, Grecsó Zoltánt, Lisa Kosturt, Nelson Reguerát és Várnagy Kristófot - extrém helyzetbe hozva egy hatalmas, homorú, kobaltkék rámpára alkotta meg a darabot. Ez a szín ismerős lehet már a Mennono című szólóból, az INSTINCT is szinte tobzódik ebben a mély, bársonyos árnyalatban, mely Yves Kleinnek is meghozta a világhírt - sőt, ő külön nevet is adott neki, IKB-nek, International Klein Blue-nek elnevezve. A többméteres rámpa a táncosok térészlelését nagyban befolyásolja és kockázati faktorral nehezíti, az egyensúly megtalálásának, megtartásának jelentőségét fókuszba állítva. Nyugvópont nincs, de ezt már megszokhattuk. Frenák táncosai gördeszkán, kötélen, óriáskagylóhoz hasonló gömbhéjban is egyensúlyoztak már, hiszen a koreográfus szereti a határhelyzeteket, a kiélezett pillanatokat. Számára az ösztön éppen az egyensúly megtalálásához szükséges biztos pont, a belső hang, mely megmutatja az utat, kivezet a labirintusból. Mi hát az ösztön: iránytű vagy veszedelmes kísértő? Mindenkinek más, az egyik ember elengedi és rábízza magát, a másik nem győzi kontrollálni és kiszorítani tudatából. Az INSTINCT arra tanít, hogy bízzunk benne, hallgassunk rá.
