Valami mozgolódik Egerben. Ez már akkor világossá vált számomra, amikor már nem múlt el év, hogy a Gárdonyi színház ne szerepelt volna legalább egy produkcióval a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában - tavaly egyszerre kettővel is. A városban megrendezett Stúdiószínházak fesztiválját, a Monodráma-fesztivált, és az egyre nagyobb meglepetésekkel szolgáló repertoárt látva pedig kétség sem férhet hozzá: vigyázó szemünket érdemes Egerre vetnünk. Most éppen amiatt, mert a tavalyinál anyagilag sokkal stabilabb évadot kezdő egri színház tánctagozat létrehozását tervezi. Ennek az egyelőre kezdő stádiumban lévő folyamatnak az egyik első állomása a - stílusosan karácsony környékén bemutatandó - Diótörő című mesés táncjáték táncosválogatása: a kiválasztott 14 fiatal ugyanis az induló tánctagozat alapját képezheti majd.
A szó szoros értelmében vett alap persze már adott: a garanciát Barta Dóra rendező-koreográfus és társulata jelenti, amely már több egri produkcióban is gyümölcsözően működött együtt a színházzal. A Peer Gynt, vagy például az idén nyáron bemutatott Rómeó és Júlia bebizonyította: zene, próza és tánc képes jótékony egységet képezni, csak meg kell találni a megfelelő arányokat.
A Diótörő-válogatáson igen eltérő a nemek aránya, a nyolcvan jelentkező közt mindössze három szem férfiember árválkodik. A rosszcsont Áron (9) már a válogatás elején magára vonja a figyelmet, Barta Dóra kérdésére ("Van köztünk fiú?") minden szem rá szegeződik, ő pedig szerény mosollyal integet. Kérdésemre, miszerint balettozott-e valaha, nemleges választ ad. "A tükör előtt viszont sokat táncolunk" - teszi hozzá nagybátyja, aki azt is elárulja: Áron birkózik, és inkább a hiphop tánc érdekelné, de gondolták, ezt is érdemes kipróbálni. Több delikvens is akad, aki nem számolt a balett-tudás követelményével - mentségükre legyen mondva, hogy a hirdetés szövege nem hangsúlyozta a műfajt.
Egy angyali, 7 éves kislány farmerszoknyában és papucsban kitartóan igyekszik eligazodni a tréningen elhangzó "plié"-k, "jeté"-k és "attitudé"-k zord erdejében. Miután Mirkóczki Zita koreográfus-asszisztens leveteti vele a papucsát, megszeppenve folytatja a táncot, de a nehezebb elemek így is kifognak rajta. A mellette feltűnően piros egyendresszben, magabiztosan brillírozó lányok ugyan 10 év körüliek, de egyikük egy igazi nő lesajnáló pillantásait lövelli a kevésbé tehetséges balettos próbálkozását figyelve. A szívfacsaró jelenet egy ezredmásodperc leforgása alatt idézi fel bennem gyerekkorom hasonlóan elkeserítő kudarcait, a Flashdance-t, az Abigélt, ezzel együtt felébresztve a különcök és ártatlan újoncok iránti túláradó rokonszenvemet.
Hasonlóan megindító figyelni az aggódó szülők sorát, akik kezüket tördelve szorítanak a gyerekeikért. Zita (13) és édesanyja Miskolcról érkezett, csupán iskolai táncosháttérrel, rengetegen viszont a többek közt Barta Dóra által alapított, egri Pódium Tánciskolából jöttek. A rendező-koreográfus ennek ellenére nem kizárólag a balettben való jártasságot tartja szem előtt a válogatáson. "Számomra a legfontosabb a tekintet. Ha valaki első pillanattól fogja a szemem, akkor el tudok tekinteni egy-egy hibától" - mondja a koreográfus. Szerinte a szigornak és a fegyelemnek szeretettel kell társulnia ahhoz, hogy egy társulat működni tudjon. Hozzátette: az egykori Balettintézet növendékeként megtanulta, hogy az igazságosságnak mindenen felül kell kerekednie. Azt hiszem, valahol ennek tudható be, hogy a birkózó, tükör előtt táncoló Áron továbbjut a második fordulóba. Vagy talán csak a kóros fiúhiány miatt? Nem, nem hiszem.
