Szórakoztató és változatos az összkép, amely az EDIT 2007 Fesztiválon a hazai, fiatal koreográfusok és rendezők filmjeiből kikerekedik. Aki attól tartott esetleg, hogy elhúzott egy műfaj mellettünk, tévedett: a helyzet az, hogy a minimál-költségvetésből forgatott magyar filmek nagyon szellemesek és egyediek. (A pénztelenség nyilván már megint fenenagy kreativitásnövelő tényező, de azért jó lenne egyszer kipróbálni azt is, mire képes a húszas-harmincas generáció, ha több lehetőséghez és támogatáshoz jut.)
Szabó Péter és Bata Rita Diszkó című filmjében két világ felesel egymással, egy régi és egy új: egy tanyasi, lassú, természetközeli és egy szórakozóhelyen lüktető, pörgő ritmusú. A két életmódot Bata Rita, a film főszereplője köti össze, egyrészt mint fontos láncszem a kapcsolati hálóban (talán a vidéki néni unokája?), másrészt mint vizuális jellé váló alak, akinek lendületes karmozdulataira egy kaszáló bácsi képe, tánclépéseire pedig egy szélben lengedező, fregolira lógatott gatya felel. Város és vidék egy ritmusra jár.
Salz Gabriella és Jenny Haack Tükör Stádium című munkája nem véletlenül vitte el a Mediawave különdíját, egészen egyéni, groteszk bájú alkotás. Egy méretes, bordó szófán emberi végtagok tűnnek fel, kezek és lábak egymásba gabalyodva, tükörszimmetrikusan együtt mozogva. A teljes emberi alakok felbukkanására a film végéig várnunk kell, addig is nézegethetjük a sziámi ikerré tükrözött táncosnőt vagy számolgathatjuk a kósza lábujjakat és elmerenghetünk a szétesett testek posztmodern költészetéről.
Kasza Gábor rendező és Hód Adrienn koreográfus filmjében, a Váróban a helyszín egy szűk váróterem, mindössze néhány paddal telehintve, melyeken kelekótya karakterek csücsülnek mozdulatlanul. De amikor Kovács Ferenc rázendít, a táncosok életre kelnek és egymásba gabalyodnak, a parókás úrfi ledobja a pepijét, a bongyor vadmacska neccharisnyás lábbal kalimpál, a hisztérikus kalauznő magából kikelve rohangászik. Hétköznapok sűrített őrülete a mozdulatok nyelvén.
Ladjánszki Márta a főszereplő Csernák Boldizsár filmjében, a Bukában, melyet baljós zajok, külső-belső sejtelmek neszezése fest alá. A valóság és a képzelet határán egyensúlyozó nő bolyong egy padláson, magába fordult, hasadt és rémült állapotban. Múlt és jelen egymásra vetül, titkok kerülnek napvilágra és tűnnek el teljesen a homályban. Szuggesztív, emlékezetes rémálomtár.
Szabó Kristóf Pszt! című filmjében Nagy Andrea szintén zárt térben, egy kis szobában táncol. A kamera végig mozdulatlan, olyan, mint egy szenvtelen, közönyös szempár. A főszereplőnek két énje van: az egyik kecses és fegyelmezett balerina, a másik pedig vágyakozó nő, aki hiába várja szerelmét. Egy testben két lélek billeg szomorkásan ész és ösztön között.
Újvári Milán és Gothár Márton Uccátánc című alkotásában tizenöt táncos veszi birtokba Budapest köztereit a járókelők élénk érdeklődésétől kísérve. A társaság a Hősök terétől az Oktogonon át a Gödörig számos derűs, utcai akciót hajt végre, átszínezve a város térképét, tánclépésben küzdve a játékosabb, meglepetésekkel teli, jókedvűbb hétköznapokért.
Ízelítőnek ennyi. A fesztivál első harmadánál járunk, biztosan nem érdemes akkor sem otthon ülni, amikor az energiabomba Emio Grecóról nézhetünk dokumentumfilmet vagy Maya Deren kultikus felvételei forognak.
