Nagymutató

A néptánc világából sokak indultak már neki a kortársi tájnak. Egyesek szinte éppen csak kilépve az alma mater kapuján, vagy féltitokban, nyíltan már tanulmányi éveik alatt. Imre Zoltán és Bokor Roland Szegedi Balettje 1987-ben, frissen alakuló társulatának (na tessék, még egy húszéves ünnepelt) túlnyomó része például a Balettintézet néptáncos növendékeiből állt össze, s lett megkerülhetetlenné alig néhány bemutatót követően. Kovács Gerzson Péter az első független néptánc-formáció, a Summások Táncegyüttes alapítójaként lépett ki, már aktív, autentikus előadóként, a Bartók Táncegyüttes tagjaként a mátrixból, huszonkét éves fejjel. Néptáncot járt kutatni aztán Líbiától Erdélyig, filmezett, figyelt, tapasztalt: élt. 1987-ben létrehozta a TranzDanzot, majd két évvel később csatlakozott a francia Ballet du Fargistan táncegyütteshez, Brigitte Farges csapatához. Csiszolta magát, megosztotta tudását és szivacsként szívta magába másokét, közben pedig intenzíven figyelt befelé: a '90-es évek elejére az egyik (sokféle értelemben) legtudatosabb kortárstánc-alkotóvá érett.

 

Az 1991-ben hazatért KGP egy évvel később új alkotásával, az Ideiglenes címmel indult az egyik legrangosabb nemzetközi tánc-seregszemle, a Bagnolet Nemzetközi Koreográfus-verseny budapesti elődöntőjében. Annyi idős voltam ekkor, mint a TranzDanz most: a játék páratlan atmoszférája, feszessége, titokzatossága és szenvedélye mélyen megragadott. Szorítottunk értük, természetesen: az egyre izmosodó, de még mindig csak ébredező magyar kortárs táncot ért egyik legnagyobb, messzire ható elismerés, az alkotás két díja (a legjobb zenei-, illetve az előadói ADAMI-különdíj) szenzációszámba ment akkor.

 

Az Ideiglenes cím nem sokkal később már Londonban delejezett: a The Place Theatre - Európa egyik legrangosabb játszóhelye - színpadán, a The Turning World fesztiválon olyan idolok munkáinak társaságában játszották, mint Sascha Waltz, Anne-Theresa de Keersmaeker vagy Wim Vandekeybus. Hab a tortán, hogy KGP - állandó alkotótársa, eszmei szövetségese, Dresch Mihály kompozíciójára született - munkája 1993-ban elnyerte a Fővárosi Önkormányzatnak az év legjobb alternatív előadásáért járó díját is. A kultuszdarab felújítása a jubileumi fesztivál kimagasló eseménye.

 

KGP az azóta eltelt másfél évtizedben úgy járt be hosszú utat, hogy maradt, aki volt. Alkotásainak hosszú sorát egyszerre jellemzi a sokféleség s a lényeg megbonthatatlan egysége. A letisztult, éles vonalak, kontúrok és a sejtelmesség, az utalásosság, a nézői agyat megtornáztató, szándékoltan elgondolkoztatón, mert eldolgozatlanul hagyott részletek, az újdonság kutatása. Előfutára volt ő például a táncfilmnek, a mozgóképtechnikába kóstolóknak: a VIB, az Astral és az Ideiglenes cím videóváltozatai ma is ragyogó izgalommal szolgálnak. KGP a színpadra is behozta a filmet, s érzékenyen játszott vele, amíg érdekelte.

 

Érzékeny és férfias világ a TranzDanzé: férfias abban az értelemben, ahogy a szót hajdan használták, s egy boldogabb honi jövőben fogják majd, remélhetőleg. Kérlelhetetlen a maga kíváncsiságában, nyitottságában, fanyarságában és eszességében. Meglepő és váratlanságokra képes. Mozdulatlanul is mozgó, mint KGP alakja, megannyi munkájában.

 

Nyeglén és felszínesen egyszemélyes társulatnak is titulálhatnánk a TranzDanzot: s való igaz, a produkciók egyetlen azonos, közös pontja KGP. Az alkotó, a táncos-koreográfus-fénytervező, ki elmúlt két évtizede alatt társak sokaságát szemelte ki jó szemű ínyencként, s emelte maga mellé, színpadára. Nincs itt hely felsorolni mindegyiküket, de utazó-társai sorát láthatjuk majd az Időben négy előadásában. Aki pedig e jeles napokon színre nem lép, annak alakja felderenghet emlékezetünkben: a fiatal, táncosi pályáját akkoriban kezdő Horváth Csabáé például az Ideiglenes cím későbbi előadásaiból, majd az Astral Évekből, a Profanából, Szilvásy Károlyé ugyanezen művekből, s a VIB-ből, melyben Péntek Kata volt partnere, aki aztán Fekete Hedviggel és KGP-vel az Imago Mundiban remekelt. 1999-ben jelent meg Gerzson és Vámos Veronika először egy színpadon a CULT-ban, hogy aztán a CO-AX, majd a CODA című alkotásokban varázsoljanak el közös utazásaikkal: e kiteljesedő trilógia KGP egyik legizgalmasabb alkotói korszakát jelentette. Zene és tánc, jelen és messzemúlt páratlan kalandját mutatta a 2002-es Sziklarajzok.

2004-ben született a táncos-koreográfus addigi legnagyobb előadói körre készített munkája, a Tranzit. Ehhez a célkitűzéseiben és terjedelmében monumentális, gyönyörűen tálalt munkához KGP egy új - származása, tudása szerint - minden eddiginél színesebb táncosi-alkotótársi kört vonzott maga köré. A klasszikusi eredetet képviselő klasszisok, a kortársban is remekül bizonyító Venekei Marianna és Kun Attila mellett a jobbára a modern kísérleti világában járatos, egyaránt kiváló Kántor Kata, Kocsis László Szúnyog és Nemes Zsófia elevenítette meg e letisztult, mágikus, mégis játékos munkát. A Tranzithoz hasonlóan látható lesz a TranzDanz fesztiválján ennek párdarabja (ha lehet ilyen elnagyoltan fogalmaznunk), a Bankett, ez a társadalmi szatíra, melyben tapintható: KGP finoman ismét irányt változtatott. A Bankettben bizonyított, addig csak "privátban élvezhetett", remek, fanyar humora e produkcióban áradt szét igazán először színpadán.

 

A fesztivált egy tavaly őszi, kitűnő kezdeményezés, a táncos-muzsikus kettősöket felvonultató Magenta-est második epizódja zárja: KGP akkor világhírű virtuóz Alexander Balanescu partnereként mutatta meg, hogy szüli meg egymást zene és tánc. Ezúttal a szaxofonos Szelevényi Ákos lesz a partnere, aki a hajdani francia kultusz-zenekar, a Noir Desir és énekese, Bertrand Cantat oldalán tett szert nemzetközi hírnévre. Az esten ugyancsak látható majd a Farkas Zoltán Batyu-Sipos Mihály kettős Kettős című bemutatója, illetve a tavalyi Magentán már játszott, akkori premierdarab, Horváth Csaba és Dresch Mihály Flamingójának újrázása is.

 

Időben - talányos és pontos cím, remekül illeszkedőn az életműhöz, mely nem mára, de már a kilencvenes évek közepére megkerülhetetlenné vált a hazai kortárs művészetben. Kevés olyan tudatos, izgalmas oeuvre-el találkozhatunk a magyar táncban, mint amilyen KGP-é. Munkái, gondolkodása, világa kapcsán ő maga a Bauhaust emlegette a közelmúltban, joggal. A fénytervezőként is nagy elismertséget szerzett KGP lényeglátó, szikár alkotásait finom, organikus szövedék hálózza be: az életünk, a múltunk. Minden, ami személyes. Tánca társalog a világgal: megszólít, és válaszokat igyekszik formálni. Világában minden provokatív gesztusnak célja, értelme van. Kovács Gerzson Péter pedig szeret nyugtalanítani: nem is tehet mást, hiszen a legőszintébbek egyike.