A tánc valódi öröm és szakmai siker

Egyéb

Az Állami Balettintézetben tanulta a táncművészetet, pályája rendkívül sokszínű, számos koreográfia, együttes köthető a nevéhez. Kit tekintett mestereinek az eddig megtett úton?

Az Állami Balettintézetben, ahol 1975-ben végeztem, Györgyfalvay Katalin és Tímár Sándor szárnyai alatt tanulhattam, rájuk valóban mestereimként néztem. Nagyon sokat jelentett számomra, amikor a 44 növendékből nekem adták az évfolyam Nívódíját. Emellett fontos része volt az életemnek, amikor Martin György mellett dolgozhattam ?együttlélegezve? az egész táncházmozgalommal. Mind jelentős szerepet játszottak a pályámon, az életemben, az ő szellemiségüket viszem tovább a munkámban.

 

Melyek voltak azok a meghatározó pontok munkája során, amelyek a jelenlegi státusz, a Honvéd Együttes művészeti vezetői posztja felé irányították?

A Balettintézetet követően a Magyar Állami Népi Együttesben kezdtem táncolni, majd 1984-ben megalapítottam a Kodály Kamara táncegyüttest, amely egy hat párból álló hivatásos, de nem állami társulat volt, így 1992-ben teljesen kimerült mindenféle anyagi támogatás hiányában. A következő jelentős időszakot a pályámon a Budapest Táncegyüttes vezetése jelentette, amelyet 1990-től a Honvéd együttesbe tagozódásig irányítottam. Amikor Novák Ferenc nyugdíjba ment, átvettem a Honvéd Táncszínház vezetését. Számomra ez a 65 éve alakult intézmény a magyar néptáncművészet fellegvára, ahol olyan műsorokat, előadásokat hozhatok létre a táncosaimmal, amelyek a valódi örömöt, szakmai sikert jelentik nekem.

 

Bár az Ön számára legfontosabb dologgal, a tánccal foglalkozhat, bizonyára számos nehézséggel jár egy társulatot irányítani.

Egy táncegyüttes vezetése hatalmas kihívás, hiszen a rendezői-koreográfusi minőségben való alkotás és a táncos-pedagógiai munka mellett ? amelyek már önmagukban nagy felelősséggel, sok energiával járnak ? más természetű feladataim is vannak: fenntartókkal kell tárgyalnom, anyagi támogatást szereznem. A feleségemmel, Vincze Zsuzsával dolgoztam végig az elmúlt 27-28 évet, aki az előadásaim forgatókönyveit írta, és mivel négy gyermekünk van ? 15-től 30 éves korig ? gyakran nagy kihívást jelentett a szakmai életünket, valamint a családi feladatokat párhuzamosan vinni.

 

A Kossuth-díj is bizonyítja, hogy sikerrel vették ezeket az akadályokat.

Mindig azt tartom szem előtt, hogy színvonalasan végezzem el a feladataimat, ezért meg kellett tanulnom, hogy nem vállalhatok el mindent, mert az képtelenség lenne. Emellett a néptáncra a hivatásomként tekintek, és úgy gondolom, egy vezetőnek a magyar kulturális életben minden erejével jelen kell lennie. Ezért is mondtam igent többek között a Fölszállott a pávában való zsűrizésre.

 

Hogyan fogadta a Röpülj páva megújításának ötletét? A zsűrizés alatt tapasztalatok alapján, mit gondol: jó kezekben van a hagyományok ápolása?

A Páva egy harmincéves adósság volt, amit bizonyított a szeretetteljes fogadtatás, valamint a nézettség. A műsor olyan fiatalokról adott hírt, akik komoly, elismerésre méltó munkával töltik a szabadidejüket. A tehetségük önmagáért beszél, értelmes, értékes, szép emberek: igazi öröm, hogy országos nyilvánossághoz juthattak a televízióban a népi hagyományok őrzésével, művelésével.

 

Több intézmény műsorában is láthatunk Honvéd-darabokat. Milyen előadásokat játszanak jelenleg, illetve mire készül a társulat?

Számos darabunk, 20-24 előadás van folyamatosan repertoáron: a Nemzeti Táncszínházban mesedarabjainkat, a Táncoló tavasz és a Téli tánc című előadásainkat, illetve az "Élő Martin Archívum" sorozatunkat láthatják a nézők, a Művészetek Palotájában pedig a Tenkes kapitányát, a Monarchiát és a Dózsát. Augusztusban Kassán lépünk fel a Benyovszky táncjátékkal és a Ghymes együttessel. Jelentős programnak ígérkezik augusztusban, Kolozsváron, a főtéren az István a király általam rendezett változata. A Honvéd Táncszínház tagjai hivatásos szinten táncolják a magyar néptáncot, 150-200 műsort adnak egy évben: a csekély anyagi megbecsülés ellenére is szívvel-lélekkel dolgoznak, és bírják a hatalmas terhelést.

Horváth Anna