A Móricz Zsigmond Színházban február 16. és 19. között zajlóTáncfarsangon ismert hazai tánc- és balettegyüttesek, illetve színtársulatok lépnek színpadra.

A nyitónapon, február 16-án a Nyírség Táncegyüttes az Akármerre visz az utad, illetve a Székelyföld táncait bemutató Szépanyám szőtte című előadást mutatja be az érdeklődőknek a nagyszínpadon.

Másnap, február 17-én a Feledi Project Psyché című előadását láthatják a tánckedvelők a kamaraszínpadon. Először vendégszerepel Nyíregyházán a Feledi János vezette Feledi Project. A Psychét, amit Weöres Sándor műve ihletett, öt éve játsszák nagy sikerrel. Az előadás egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért.

Február 18-án, kedden 19.30-tól a GG Tánc Eger InTimE című darabja látható a kamarában.

Frenák Pál örömmel fogadta el Topolánszky Tamás felkérését a közös munkára a GG Tánc Egerrel, hiszen a fiatal, nyitott társulat tág repertoárban mozog egy olyan közegben, melynek adottságai inspiratívan hatnak, és gyümölcsözően fuzionálhatnak a Frenák-koreográfiák kifejezési formáival. Az InTimE az emberi viszonyrendszereket elemző és széles perspektívában megmutató előadás, gazdag, magas technikai tudást igénylő, sűrű, erőteljes mozgásanyagával kiváló keretet adhat az egri társulat számára az organikus mozgásnyelv elsajátítására.

A Szentivánéji álom elevenedik meg február 19-én 19.30-tól a Krúdy kamaraszínpadon, a koreográfiát Kulcsár Noémi készítette. A közönség először a Gyulai Várszínház XIII. Nemzetközi Shakespeare Fesztiválján láthatta Kulcsár Noémi Szentivánéji álomból készült táncjátékát – most a nyíregyházi nézők nézhetik meg, hogyan táncolják el Shakespeare szerelmi történetét a Tellabor táncosai Felix Mendelssohn zenéjére. A koreográfiában a szerelmespárok, Theseus és Hippolyta, a tündérkirály Oberon és a tündérkirálynő Titánia, és persze a mesteremberek és a pajkos Puck is kortárs, modern értelmezésben, mai táncszínházi nyelven elevenednek meg.