Négy előadással várják a közönséget február 16. és 19. között a hagyományos táncfarsangra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba.

A programon ebben az évben is hazai ismert tánc- és
balett-együttesek, illetve színtársulatok lépnek színpadra a szabolcsi
kőszínház nagyszínpadán és Krúdy-kamarájában. A nyitónapon, február 16-án a
Nyírség Táncegyüttes táncosai az Akármerre
visz az utad
, illetve a Székelyföld táncait bemutató Szépanyám szőtte című előadásaikat mutatják be a közönségnek.

Másnap a Feledi Project Psyché című bemutatója következik, a Weöres Sándor-mű ihlette
táncelőadás egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott, a szerelem és
az élet teljességéért harcoló nő küzdelmét mutatja be.

Február 18-án a GG Tánc Eger társulatának közös asszociációs táncszínháza következik In Time címmel. A táncfarsang zárónapján Kulcsár Noémi koreográfus William Shakespeare legnépszerűbb komédiájából készült táncjátékát, a Szentivánéji álom című előadást mutatják be a Móricz Zsigmond Színházban.

Nyitókép: In Time. Fotó forrása: a GG Tánc Eger Facebook-oldala