?A tánc előretolt bástya, amely el tudja indítani, majd egyre szorosabbá fűzni a kapcsolatot két ország között? ? osztotta meg India hitvallását Somi Panni indológus, táncművész november 4-én a Magyar Művészeti Akadémia által rendezett konferencián, amely Amrita Sher-Gil emlékét őrizve a magyar-indiai kapcsolatokat választotta témájául. Somi Panni hangsúlyozta, a keleti ország valóban ezzel az elgondolással közeledik más kultúrák felé: hisznek abban, hogy a táncuk képes elfogadtatni, megszerettetni és érdekesebbé tenni őket.
Az indológus úgy véli, kelet és nyugat kultúrája kölcsönösen táplálkozott egymásból: a XX. században utóbbinak színekre, új világszemléletre volt szüksége a továbblépéshez, ezt pedig megkaphatta a kelettől. Indiának pedig ugyanígy nyitnia kellett, hogy zárt, elszigetelt létét maga mögött hagyva bekerüljön a világ körforgásába.
?Az indiai tánc európai megjelenésében nagy szerepet játszott Anna Pavlova orosz balettművész, aki még Uday Shankar indiai festőművészből is táncost csinált, hogy ezt a kultúrát terjessze? ? jegyezte meg Somi Panni. Az indiai tánc a ?20-as évekre az egész világon kedvelt lett. Jelentős képviselője volt például Ram Gopal, aki felismerte, hogy Európa és Amerika igényei mások, ezért eltért a hagyományos szerkezettől: a lassú és sok ismétlést tartalmazó darabok helyett, rövid tömör látványos koreográfiákat készített.
Somi Panni különös jelenségre hívta fel a hallgatóság figyelmét. Mégpedig, hogy a XX. század elején élő indiai közönség szívesebben nézte saját tánckultúráját külföldi, elsősorban amerikai művészek interpretálásában, mint saját népe hagyományőrző művészeinek előadásában. Ennek eredményeként Indiában a műfaj hagyományos művelői elszegényedtek, a továbbadás lett mindennapi feladatuk, művészetük azonban szükségtelenné vált, ami a műfaj megreformálását sürgette.
?Egy olyan művészeti ág, amely csak a hagyomány ápolásával foglalkozik, kizárólag az ősi helyzetre tekint vissza, nem életképes. Így lehetett, hogy mára két ága él az indiai táncnak: az amatőr együttesek hagyományőrzése, valamint a modern koreográfiák és a hagyományos táncelemek ötvözése? ? foglalta össze az indológus táncos.
Hindu legenda a színpadon, indiai költő Magyarországon
?A szecesszió korszaka az univerzalizmus gondolatával áthatott időszak volt, az indiai kultúrában ezért olyan pontokat kellett keresni, amelyek a közönség számára újként mutathatóak be, és az ismeretlenség miatt vonzóvá válhatnak? ? fejtette ki Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész.
Az OSZK Színháztörténeti Tár vezetője részletesen kitért Pásztor Árpád Szavitri című egyfelvonásos hindu legendájára, amelyet 1912-ben mutatott be a Nemzeti Színház. ?A darab statikus jelenetekből áll, de megjelenik benne az a filozófia, amely az egzotikum mellett a modernitást is magában hordozza: a legfontosabb kérdés, hogy túlélhető -e az élet, és főként túlélhető -e a halál? ? fejtette ki Sirató Ildikó, aki az előadás jelentőségét abban látja, hogy az a kortárs dramaturgiát szőtte össze az indiai világgal.
Az Oxfordi Egyetem tanárának, Bangha Imrének előadását Juhász Judit tolmácsolásában hallhatták a részt vevők: Tagoréról a bengáli költőóriásról megtudtuk, verseit három fázisban fogadta a magyar közönség. A Nobel-díj hatására a globalizáció előhírnökeként tekintett rá a hazai irodalom, amely aztán a háború ideje alatt elfeledkezett róla. Végül a harcok lezárultát követően spirituális prófétaként tisztelték és hatalmas kultusza lett egész Európában.
?Tagore korai népszerűsége azért érdekes, mert ekkor a keletet sokan még elutasították: a magyar olvasók, mint a legtöbb európai, az ősi, időtlen India képviselőjét látták benne? ? idézte Banghi szavait Juhász Judit. A kutató szerint Tagore hazánkban a Nobel-díj elnyerését követően lett népszerű: Kosztolányi például úgy vélte, elismerésével megszűnt az európai irodalom egyeduralma, és a lenézett ázsiai művészet is helyet követelt magának a modern kultúrában. Karinthy pedig egzotikus mivoltával magyarázta költői sikereit.
?Tagore tudta, és hirdette, India nem zárkózhat el a nyugati hatások elől, be kell vonni azokat a kultúrájába. Eközben nyugaton megmutatta a keleti kultúra sajátos, egyedi értékét, újdonságát? ? írta Banghi Imre.
