Ebben az évben a TáncPark kínálatának középpontjában a folklór áll: hazai és nemzetközi néptánc kavalkáddal készül a Nemzeti Táncszínház. A programsorozatot Pirók Zsófia és a FlamenCorazónArte Táncszínház nyitja meg július 16-án FlamenKoktél című produkciójával, amelynek hozzávalói az ízes énekek, a tüzes dallamok, pezsdítő ritmusok, valamint két édes táncos.
A magyar néptánc elmaradhatatlan része a szabadtéri programsorozatnak. A Duna Művészegyüttes Magyar Táncképek című előadását a Kárpát-medence autentikus néptáncait bemutató és feldolgozó koreográfiák alkotják.
Magyarország népszerű tangótáncosai, Budai László valamint vendégei varázsolják a TáncPark színpadára két alkalommal a bohém milongát, a kavargó valsot és a mágikus tangót, amelyek Buenos Airesen és Montevideón kívül a világ más nagyvárosait is sorra meghódították.
A Feledi János – Feledi Project ismét élőzenés táncelőadásra készül: Bartók Béla Román népi táncok művének jazz adaptációját mutatják be az Oláh Dezső Trióval, Hat Tánc címmel.
A TáncPark zárásaként a Magyar Nemzeti Táncegyüttes méltán híres Élő Tánc-Archívum elnevezésű sorozatának Kalotaszeg című előadását mutatja be. A sorozat forradalmasította a magyar színpadi néptáncművészetet, és példát mutatott arra, hogyan lehet az autentikus néptáncot tökéletesen elsajátítva, a „tiszta forrást” megtartva, magas művészi értékű előadásokat létrehozni.
A programsorozat alatt
esőnapot nem tartanak, rossz idő esetén a produkciók a Nemzeti Táncszínház
Nagytermébe költöznek.