Táncuk a pogó, italuk sör

A BTM különleges előadássorozattal egészíti ki Fény és árnyék – A főváros 1000 éves története című állandó kiállítását. A Budapesti Időkapszulák – Fejezetek egy képzeletbeli történelemkönyvből eseménysorozatán a főváros legkülönlegesebb korszakait ismerhetjük meg.

Első alkalommal a budapesti underground rendszerváltás alatti időszaka került górcső alá. Dr. Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató a '80-as, '90-es évek punk és skinhead mozgalmaiból adott ízelítőt.

Mivel mindössze 30-40 év telt el a megidézett korszak óta, szinte mindannyiunknak van vagy saját, vagy családtagoktól, ismerősöktől hallott emléke a legendás Fekete Lyukról . A hely megosztó jellegéből adódóan az emberek egyik fele nosztalgiával, másik fele megbotránkozva gondol vissza az ottani bulikra.

Nehéz általános definíciót mondani arról, mit jelent a punk, hiszen az egész világon számos eltérő zenei és ideológiai irányzata alakult ki. Amit a brit munkásosztály a társadalmi elidegenedés elleni lázadásnak értelmezett, az más helyeken pacifista, straight-edge mozgalomként jelent meg. Szintén másutt pedig szélsőséges, akár destruktív hullámként ütötte fel fejét.

Megbízható források híján a szocialista rendszer magyar fiaihoz csak az elrettentő, lázító cikkek értek el, azonban a szélsőségekre vevő kamaszok erre is könnyen rákaptak.

Ezért hazánkban egy sajátos minta jelent meg. Ezt leginkább a kiégés elleni lázadás, az általános elégedetlenség és rendszerkritika jellemezte, s külső jegyekben is erőteljesen megnyilvánult.

Ha valaki pontosabb képet szeretne kapni ezekről az eszmékről, érdemes meghallgatni a CPG vagy az ETA, a kor két leghíresebb punk bandájának dalait. Az Erdős Péter, kurva anyád és a Botrányt, botrányt akarunk szövege sokat elárul a korabeli fiatalok gondolatairól.

Bár a punk és a skinhead mozgalom eredetileg egy tőről fakadt, Magyarországon erőteljes ellentét alakult ki a két csoport között – a Fekete Lyuk jó pár bandaháború és verekedés színhelye volt.

A skinheadek között lányok is voltak. Ők szintén kopaszra nyírt fejjel, sokszor még a férfiaknál is maszkulinabb viselkedéssel vettek részt a bandaháborúkban.

Mivel itthon
erős volt a jobbos kultúra, az eredetileg békepártú skinheadek egy része a neonáci
ideológiák felé fordult, ami merőben elválasztotta őket a punkoktól.

A két csoport megjelenésében és viselkedésében élesen elkülönült egymástól, egy dolog azonban összekötötte őket: az állambiztonság szemét szúrta a sok deviáns alak, emiatt gyakran rászálltak a „rendszer potenciális ellenségeire".

A társadalomkutató külön említett egy bizonyos Krisztina nevű besúgót, aki – bár egy punk csapat tagjának a barátnője volt – rendszeresen írt jelentéseket a Fekete Lyukban történtekről.

Mindkét szubkultúra életében jelentős szerepet töltöttek be a tudatmódosító szerek. Igaz, a '80-as években itthon még nem igazán lehetett „igazi" kábítószerhez jutni, a csattanó maszlagot előszeretettel használták a betépni vágyók. Szinte külön iparágnak számított a recepthamisítás tudománya is, amikor a kukában landolt orvosi recepteket átírták és újra kiváltották a gyógyszertárakban.

Részben ennek is köszönhető, hogy jó pár tizen- és huszonéves kultikus „hősi halottja” van a Fekete Lyuknak, akikre a mai napig nosztalgiával emlékeznek egykori barátaik és szeretteik.

A Fekete Lyuk nem csak újszerű és hiánypótló, sokszor összművészeti performanszai miatt lopta be magát a korabeli lázadók szívébe. Amellett, hogy a hely lehetőséget adott az alternatív kulturálódásra, ez volt az első olyan klub, ahol valóban szabadon érezhették magukat a bulizók.

A ’80-as évek elején hivatalosan még minden koncertet engedélyeztetni kellett. A Pokol Tornácának azonban volt egy „saját rendőre”, aki rendre elsimította a balhékat. (Jól sejthető, hogy máskülönben igencsak rövid ideig üzemelhetett volna a hely.)

Tóth Eszter Zsófia felkereste a korszak még élő ikonikus alakjait. Ők egybecsengően otthonos helyként írták le a Lyukat, ahova mindig visszatérhettek. Visszaemlékezéseik alapján ott mindenkit befogadtak, ott mindenki lehetett valaki, ott mindenki esélyt kapott arra, hogy zenészként vagy művészként kipróbálja magát. Erre remek példa Felesleges Pillangó esete, aki szabadulása után Müller Péter Sziámi bandája oldalán léphetett színpadra.

Pillangóról egy korábbi beszámolónkban olvashattatok: Akit a kirekesztettek is kirekesztettek

A történész végezetül az ügyészség korabeli, roppant komikus jellemrajzait olvasta fel a különböző szubkultúrák képviselőiről.

A punkok, akiknek „táncuk a pogó, italuk sör”, szinte kizárólag külső jegyeik alapján kerültek jegyzőkönyvbe, míg a hippiket például úgy határozták meg, hogy a „Kálvin téren gyülekeznek”.

A leírásokból jól látszik, hogy az ügyészség igencsak kevés információval rendelkezett a szubkultúrák szokásait, ideológiát, zenei ízlését illetően. A automatikusan elutasítóan állt mindenhez, ami egy kicsit is eltért a megszokottól.

Augusztus 19-én egy nagyon különleges, ritkán látható filmet, az East punk memoriest is levetítik a BTM-ben. Aki a beszélgetésen részt vett, az féláron válthat jegyet az eseményre.

Fotók forrása: Fortepan