Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár megnyitóbeszédében elmondta: ez a mostani kiállítás nagy szolgálatot tesz a magyar muzeológia és társadalomismeret vonatkozásában. A németség Magyarország második legnépesebb kisebbsége ? ?ez a világra szóló tárlat identitásunk egyik fontos pillérét képes felmutatni, a tatai múzeum pedig ezen a tárlaton keresztül országos vállalást is tesz?. A kiállításnak köszönhetően lehetővé válik ? hangsúlyozta az államtitkár ?, hogy a térség közelebbi kapcsolatba kerüljön a német nemzeti kisebbség önazonosságával. A múzeumi tárlathoz hozzájárulva az államtitkár átnyújtott egy díszdokumentumot: az Országgyűlés jegyzőkönyvi kivonatát arról a 2012. november 20-ai határozatról, amely rendelkezik a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjáról, január 19-éről. ?Nem szabad elfelejtenünk azokat az időket, azt a szomorú történelmi kort, amikor a más kultúrájúság, identitásúság a Mi és a Többiek üzenetével szemben állt? ? zárta beszédét Hoppál Péter.


img_5297_600x485.png
Hoppál Péter átnyújtja a díszdokumentumot a kiállítás kurátorának, Kuti Klárának.

Michl József, Tata polgármestere emlékeztetett: az Országgyűlés korábbi határozata értelmében Tata a Komárom-Esztergom megye megyei múzeumának fenntartó városa ? ennek szellemében igyekeznek olyan fejlesztéseket véghezvinni, amelyek méltóak e döntéshez. Örömmel adta tudtul, hogy több mint 100 ezer éves látogatószámmal büszkélkedhet a Kuny Domokos Múzeum. Amit pedig a jövőben szeretnének: a tatai fazekasságnak új otthont teremteni, elhozni azt a tatai várból, hogy méltóbb helyre kerülhessen.

A tatai német nemzetiségi múzeum állandó kiállításának létrehozását, az egymásra épülő fejlesztéseket az elmúlt három évben összesen mintegy tízmillió forinttal támogatta a Kultúráért Felelős Államtitkárság.

Mi és a Többiek ? Tárgyak és Történetek

A múzeumi világnapon nyílt tárlat a tatai német nemzetiségi múzeum kiállításának folytatása. Tavaly a Tárgyak című tárlat számot vetett a gyűjtemény történetével, alapításkori küldetésével és a nemzeti kisebbség múzeumi megmutatásának lehetőségével.

A most nyílt, Történetek című kiállítás arra tesz kísérletet, hogy történelem és emlékezet kettősségét bemutassa. A politikatörténeti tabló egyszerre mutatja a történelem nagy folyam(at)át és az eseménytörténeti adatok szükségszerű válogatásából fakadó értelmezést. A történelem elbeszélését az emlékezet tárgyai teszik teljessé. A tárgyak részben a múzeum 2015. évi társadalmi felhívására érkeztek, és a német kultúrához kötődő csoportok ?sajátságának? szimbolikus tárgyai. Kisebb részük magánszemélyek adománya. Közös bennük, hogy eleve emlékezeti tárgyként kerültek a múzeumba. A magyarországi német kisebbség hivatalos, kollektív emlékezeti helye maga a múzeum.

Szíjjártó Anita

Fotó: Kőmives András