Exkluzív tárlatvezetést tart Tarján Zsófi a budapesti Banksy-kiállításon

A The World of Banksy – Az utca a festővásznam című tárlaton július 18-án, csütörtökön a Honeybeast énekese kalauzolja a látogatókat az alkotó életművében.

A The World of Banksy – Az utca a festővásznam című kiállítás. Fotó: Dominik Gruss
A The World of Banksy – Az utca a festővásznam című kiállítás. Fotó: Dominik Gruss

Tarján Zsófit sokan a színpadról ismerhetik, ahol az ország egyik legnépszerűbb zenekarának élén varázsolja el a közönséget koncertről koncertre, Zsófi azonban képzőművész is: július 18-án inkább erről az oldaláról ismerhetjük meg. A kiállítás a világ leghíresebb kortárs graffitiművészének, Banksynek több mint száz alkotását vonultatja fel az eredetihez hű reprodukciókkal a Király utcai Komplex Kiállítótérben.

Világhírű és rejtélyes – Banksy, a modern művészetek határainak feszegetéséről ismert, a mai napig névtelen, bristoli születésű graffitiművész és festő évek óta szenzációs sikert arat a műveivel. Miután már több városban is hatalmas hírnévnek örvendhetett, például Barcelonában, Milánóban, Párizsban, Prágában, Brüsszelben, Lisszabonban és Dubajban is több mint kétmillió érdeklődő látta a műveit. A The World of Banksy kiállítás május elejétől látható Budapesten, és szeptember 22-ig tart nyitva a látogatók előtt. Igazi Banksy-féle módon ez a tárlat nem engedélyezett, nem kapott jóváhagyást magától a művésztől sem.

A hely befogadóképessége miatt csak az első 30 érkező vehet részt ezen a különleges programon, amelyre 17 órától lehet érkezni, 17.30-kor pedig elindul a tárlatvezetés.

A The World of Banksy – Az utca a festővásznam című kiállítás Tarján Zsófi tárlatvezetésével, július 18-án 17.30 órától a Komplex Kiállítótérben. Budapest, Király utca 26.

Ez is érdekelheti

Pénteken kezdődik a Kutatók Éjszakája

Több mint 2100 programot kínál az idei Kutatók Éjszakája szeptember 25-én és 26-án országszerte.

Mi a közös Picassóban, Banksyben és John Lennonban?

„És hány bomba kell még, hogy az ágyúszót már ne tűrje senki sem? Ha válasz kell, hallgasd, hogy mit fúj a szél.” Mi ezúttal nem a szelet hallgattuk meg, hanem például az idézett Bob Dylan-dalt, és még öt másikat, de megnéztünk 5+1 képzőművészeti alkotást is. Tettük ezt azért, mert az ENSZ határozata alapján szeptember 21-e a béke nemzetközi napja.

Hét ország tizenkét filmje érkezik az Urániába Latin-Amerikából

Szeptember 23. és 29. között negyedszer tér vissza az Urániába a Latin-Amerikai Filmnapok. A programban hét ország tizenkét filmje szerepel, többnyire újdonságok, de néhány, már klasszikusnak számító alkotás is látható. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

Különleges helyszínek extra programokkal a Kulturális Örökség Napjain

„Veszélyben lévő örökség – Megújulás, újragondolás, élettel való megtöltés” – ezzel a mottóval rendezik meg idén szeptember 19–20-án a Kulturális Örökség Napjait, amikor több mint száz elzárt vagy ritkán látogatható épület nyílik meg az érdeklődők előtt, de ingyenes vezetett sétákkal, tematikus túrákkal, kiállításokkal és előadásokkal is készülnek a szervezők.