Van az a kiállítás, amire nem lehet rosszkor érkezni. A mindig izgalmas tárlattal jelentkező és az új képmegközelítést támogató Capa Központ jelen tárlata Magyarországról nézve nagyon meghökkentő és szokatlan. Életfilozófiája egyszerű: az élet szép. Az élet derű. Jacques Henri Lartigue képeinek tanúsága szerint.

Az 1894-ben Franciaország egyik leggazdagabb családjában született Lartigue már tízéves korában tudatosan kezelte a fényképezőgépet. Már ebből az időszakból fennmaradt, fürdőkádban készült önarcképe is nagy szervezőkészségről és az arányok pontos ismeretéről árulkodik. Noha a kiállításon nincs jelen ez a fotó, és az alkotó fekete-fehér képei sem itt tekinthetők meg, különleges hangulatot árasztó, több teremnyi színes munkája mindenért kárpótol.

Lartigue_Life_in_Color_11

Július 22-én Csizek Gabriella tartott kurátori tárlatvezetést, és avatott be a saját utakon járó alkotó munkamódszerébe és a fényképezést érintő elképzeléseibe. Az alkotóról elhangzott, hogy a képalkotást nagyon fontosnak tartotta, hitt a kép konzerváló erejében. “Festményszerű, színes képein fotográfiai fejlődése is lekövethető” – mondta.

Lartigue_Life_in_Color_2
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Lartigue festőművésznek tartotta magát, ám ebben a műfajban kevés sikert ért el. A fotózást autodidakta módon tanulta meg. Egész életét végigfotózta, utolsó munkája néhány nappal halála előtt készült. Képes naplójában az egész 20. század benne van. Színes képein kritika nélkül ábrázolja a világot olyannak, amilyen.

Lartigue_Life_in_Color_14
Florette, Megeve, 1965.

A világ számos pontján készített képeket. Ezeken épp aktuális szerelme, esetleg Jean Cocteau vagy Pablo Picasso tűnik fel. Mindenhol az életszeretet, a környezetével harmonizáló világkép a meghatározó. Ennyi mediterrán, puha, másvilági fényt és örömöt ritkán látni egy fotóművész kiállításán.

Lartigue_Life_in_Color_5
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

“Amennyire lehet, azzal a gondolattal készítem a képeket, hogy ezáltal megőrzöm a saját boldogságom egy darabját”. Ez a francia fotós ars poeticája.

Ahol egy-egy, a művészhez közelálló nő jelenik meg a fotón, érzékenység tölti be a teret, az erotika jelenléte alig észrevehető. Ezeken a képeken nincs durvaság, közönségesség, nem odaillő elem: ezeken a képeken élet van.

Life_in_color_1
Sylvana Empain, Juan-Les-Pins, 1961

A nézőt megmagyarázhatatlan vonzalom ragadja magával a fotók láttán: vágy a megnyugvás, a boldogság után. Egy-egy fotó mintha magára a Paradicsomra emlékeztetne, olyan könnyedség jellemzi, mintha még a napfény is máshonnan, máshogyan érkezne. Aztán rájövünk: nem a Paradicsom ez, és nincs is semmi trükk: a képek egy közös helyen, a Föld nevű bolygón, Párizstól Rómáig és vissza készültek. Hatásuk sokáig velünk marad.

Lartigue_Life_in_Color_7
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Lartigue kép- és világfelfogásából rengeteget tanulhatunk. Pesszimistáknak terápiaként írnám elő, receptre.

Nyitókép: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond