A fotográfus anyagában háborús tudósítás, képriportok, utcai fotó és drónfelvételek is szerepelnek.


css_3522_600x400.png
Csudai Sándor egy fotója
Forrás: Facebook

A zsűri nemcsak Csudai Sándor magas színvonalú és változatos tematikájú portfólióját értékelt e- amelyben háborús tudósítás, képriportok, utcai fotó és drónfelvételek is szerepelnek -, hanem azt is, hogy a leginkább "hemzős" pályázat volt az övé.

A Hemző Károly Alapítvány kuratóriumából álló zsűri - Lajos Mari, Hemző Károly özvegye; Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya; Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok, valamint az alapítvány titkára, Szarka Klára kurátor - több, szinte egyenértékűen nívós finalista közül választotta ki Csudai Sándort a díjra.

A tanácsadó testület 12 fotográfust jelölt a 35 év alatti alkotók számára meghirdetett pályázaton. Közülük került ki az idei öt finalista: Mónus Márton, Sivák Zsófia, Simó Szabolcs, Szilágyi Anna és Csudai Sándor, aki a Hemző-díjat átvehette a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban szerdán.

Csudai Sándor 1987-ben született, jelenleg az origo.hu munkatársa. Nemzetközi és hazai pályázatokon is többször díjazták már, 2015-ben Junior Prima díjat kapott.

A tavalyi díjazott, Bielik István Szabadságok című "jutalomkiállítása" július 22-ig tekinthető meg a Capa 8F Galériában.