A borkereskedelemben is egyre hangsúlyosabb szerepet kap a dizájn, így a Cégér pályázat remek lehetőséget nyújt, hogy fiatal, pályakezdő képző- és iparművészeket, valamint feltörekvő borászokat fogjon össze, és így segítse a magyar borok vizuális megjelenését, eladhatóságát. ? mondta Erdélyi Szabolcs a projektet gondozó Hybridart Management kreatív vezetője. Hangsúlyozta, hogy részvételükkel a borászok nemcsak rendhagyó, művészi igényességű cégérhez juthatnak, de felfrissíthetik márkaarculatukat, vagy akár megtehetik a kezdő lépéseket borászatuk új márkaképének kialakítása felé is.
 
A pályázatot a Design Terminállal közösen írták ki, a résztvevőknek Figula Mihály Hét Hektár elnevezésű borához kellett címketervet készíteniük. A több mint 200 beérkezett munkát neves borászok, gasztronómusok, grafikusok és dizájnszakemberek ? Ács Zoltán, Auth Attila, Balla Dóra, Benkő Zoltán, Fabricius Gábor, Figula Mihály, Ipacs Géza, Lelkes László, Németh Ágnes, Rókusfalvy Pál, Tálos Attila és Tiffán Zsolt ? bírálták el. A példaértékű kezdeményezés elősegíti, hogy a tehetséges, pályakezdő fiatalok bejussanak a piacra ? mondta Balla Dóra, a zsűri egyik tagja, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tervezőgrafika Tanszék egyetemi adjunktusa. Kiemelte: a pályázat nemcsak a grafikus és a borász szakmát, hanem a magyar gazdaságot is előreviszi.
 
A mostanihoz hasonló, a borászatot és dizájnt ötvöző kezdeményezésre 10 évvel ezelőtt volt utoljára példa ? hívta fel a figyelmet a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tervezőgrafika Szakirány egyetemi adjunktusa. Lelkes László hangsúlyozta, a zsűrinek nehéz dolga volt, amikor a több mint 200 magas színvonalú beérkezett pályázat közül kiválasztotta a 10 legjobbat. Az értékelésnél többek közt a pályaművek grafikai minőségét, a bor mint termékkategória vizuális oldalról való megértését, az ötlet és a címke vizuális világának eredetiségét, a termék pozicionálását vették figyelembe, valamint azt, hogy mennyire sikerült a pályázóknak megragadni a bor mint termék lényegét.
 
A tíz borász jelentkezésével vállalta, hogy egy-egy grafikussal együttműködik a címketervezési időszakban, megismerteti őt boraikkal, a termőterülettel, és biztosítja számára a tervezéshez szükséges információkat. Azt, hogy a grafikus-borász párok hogyan állnak össze, sorsolással döntik el. A nyertes cégér megalkotója egymillió forintos díjazásban részesül; az első fordulóban elkészült címketervek a borokkal együtt az Akvárium Klubban gasztronómiai napok és kiállítás során mutatkoznak be 2012. október 26. és november 7. között. Jövő év tavaszától pedig nemzetközi kiállításokon és borkóstoló rendezvényeken Berlinben, Rómában, és Párizsban működő Magyar Kulturális Intézetekben a külföldi nagyközönségnek is bemutatják a kiállítási anyagot.
 
(Forrás: Kultúra.hu/MTI)
(Fotó: Facebook.com)