A projekt célja, hogy a bábszínházi formanyelv és a kortárs irodalom segítségével közelebb vigye a gyerekekhez a képzőművészeti alkotásokat ? mondta el a sorozatról tartott március 21-ei sajtótájékoztatón Schlett Anna, a múzeum kommunikációs főosztályvezetője, a program főszervezője. Majd hozzátette: a tavalyi siker miatt idén nagyobb helyszínen, a múzeum időszaki kiállítóterében rendezik meg a sorozatot, amelynek előadásait egymás után nézhetik meg a szüleikkel érkező gyerekek. Minden helyszínen megjelenik valamilyen formában az a műtárgy is, amely a töténetet inspirálta, amelynek eredetijét a program végeztével, egy térkép és játékos, interaktív feladatok segítségével a gyerekek az állandó kiállításban meg is kereshetnek. A feladatok helyes megfejtőinek a szervezők ajándékkal is kedveskednek.

27973847_10156132482348245_1797788906131703876_n

Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony kiadó főszerkesztője kiemelte: a Mini Textúra egyik kiemelt célja, hogy a gyerekek ne egy leegyszerűsített, ?lebutított? kultúrát kapjanak, hanem ugyanabban a magas minőségű kultúrában részesüljenek, mint a felnőttek, de a saját nyelvükön, a gyereke világán keresztül tolmácsolva azt. Ehhez a feladathoz kért fel a Pagony öt olyan kortárs szerzőt, akik nem csak a gyerekirodalomban, de a színház világában is otthonosan mozognak. Az előadáson Gimesi Dóra Vitéz László és a képtelen képrablás című meséjét Tatai Zsolt adja elő, Harcos Bálint A kislovag és a sárkány című történetét Semjén Nóra és Márkus Sándor jeleníti meg, Kolozsi Angéla A modell című mini darabját Kemény István előadásában láthatják a nézők. Szabó Borbála Szerenád című meséjét Mórocz Adrienn mutatja be, Vadadi Adrienn Körforgás című rövid meséjét pedig Pallai Mara és Barna Zsombor tolmácsolja a közönségnek.

Az előadásokat március 25-én, április 8-án, 15-én és 22-én egy délelőtti és egy délutáni időpontban lehet megtekinteni. További információt ITT olvashatnak.

 

Forrás: MTI

Fotó: Mini Textúra Facebook-oldala