Rozsaszin_es_zold_kozott_1
Ronga Eszter: Rózsaszín és zöld között, 2019 olaj,vászon, 70 x 70 cm

Az idő fogalmára irányuló reflexiók jellemzik az alkotásokat, amelyek között a festmények mellett grafikák, szobrok, kollázs- és hanginstalláció is található. Ugyan eltérő szempontok alapján, de láthatunk napjaink társadalmi jelenségeit kiemelő munkákat, illetve többen foglalkoznak az emlékezés gondolatkörével, ahogy azzal is, miként hagyhatunk nyomot a világban. Legtöbbjüket a személyes tapasztalatok, érzelmek, érzetek képi kifejezésmódja foglalkoztatja.

 

A kiállítás olyan, fiatal képzőművészek számára ad bemutatkozási lehetőséget, akik lendületükkel, tehetségükkel már most kiemelkedő alkotásokat tudhatnak maguk mögött.

 

Hetven pályamű közül a MANK által felállított szakmai zsűri, Knyihár Amarilla és Baksai József, a Szentendrei Régi Művésztelepen alkotó művészek, valamint Sipos Tünde művészettörténész, a kiállítás kurátora a legkarakteresebb alkotásokat, az egyedi kifejezésmóddal rendelkező munkákat választotta ki.

 

?Változatos és izgalmas, korszerű technikákkal készült műalkotások közül válogathatott a szakmai zsűri? ? fogalmaz Sipos Tünde. Hozzátette: a fiatal művészek bemutatkozási lehetőséget látnak a kiállításon való részvételben, hiszen a csoportos tárlaton való részvétel segít abban, hogy az alkotók a szakma, a műkritikusok, a galériák és a műgyűjtők látókörébe kerüljenek.

 

A fiatalok mindannyian képzett művészek, többségük a Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett. Nemcsak a fővárosból pályáztak azonban, többen vidékről nyújtották be portfóliójukat, sőt került olyan a kiválasztott művészek közé, aki jelenleg az Erasmus-program segítségével külföldön folytat tanulmányokat.

Sipos_Tunde_kurator
Sipos Tünde kurátor

A kiállítás érdekessége, hogy a kurátor, Sipos Tünde maga is a harmincadik életéve betöltése előtt áll. Korábban műkereskedelemben szerzett tapasztalatot, jelenleg műtárgyak értékbecslésével és szakmai tanácsadással foglalkozik, művészeti és jótékonysági aukciókat vezet, publikál a jelentősebb művészeti magazinokban, emellett művészeti albumok és katalógusok szerkesztésével is foglalkozik.

Kiállító művészek: Antal-Bartalis Lilla, Boruzs Ádám,?Csanálosi Mária, Domokos Berta, Juhász Kinga, Kiss Botond, Kozma Anita, Lantos Csenge, Minyó János, Oberfrank Luca, Pipei Borbála, Ronga Eszter, Rozman Csenge, Rózsa Luca, Szabó Menyhért, Szilágyi Péter, Szo?ke Lili, Sztanó Zsuzsa, Szücs András, Tétényi Gabriella, Tóth Annamária Rita, Üveges Mónika

 

A kiállítás megtekinthető 2019. április 4. és május 5. között, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra, hétvégén 10 és 17 óra között.